Végül nem is a kormány fojtja meg a független színházakat, hanem az, hogy egymás ellen fordulunk
– mondja szomorúan egy szakmabeli azután, hogy a főváros – szándéka szerint – mentőövet dobott a függetleneknek egy 148 millió forintos támogatás formájában. Ám a támogatás a lehető legfeszültebb pillanatban vált nyilvánossá.
Ahogy arról két cikkben is beszámoltunk, épp pár napja hozták nyilvánosságra a kormány negyvenszer nagyobb, hatmilliárdos keretösszegű előadó-művészeti pályázatának eredményét is, amelyből kiderült: „szakmailag nem kellően megalapozott” pályázatra hivatkozva nem kaptak egy fillért sem olyan, országos vagy akár nemzetközi hírű független színházi alkotók, mint Pintér Béla vagy a teljes független színházi szakmát segítő befogadóhelyek, mint a Jurányi vagy a Trafó. Ezzel szemben a Vidnyánszky Attila színházi társaságába tartozók között kétmilliárd forintot osztottak szét. Sőt abban a színházban, ahol nyárig Vidnyánszky közvetlen munkatársa volt az igazgató, még a büfé üzemeltetőjének is jutott 20 millió forint; a büfét a miniszterelnök veje, Tiborcz István korábbi vállalkozásához kötődő üzletember vezeti. (Arról, hogy a jobboldal teljes pályás letámadásban kérte ki magának, hogy bárki is kritizálni meri a döntést, ám eközben semmit nem cáfoltak meg, ebben a cikkben írtunk.)
A főváros a Független Előadó-művészeti Szövetséggel és a Pro Cultura Urbis Közalapítvánnyal közös pályázata „az egyéb pályázati források mértékének jelentős csökkenése miatt jelent segítséget a szférának”. A pályázat a fővárosi független színházi, táncművészeti, cirkuszi, bábszínházi, ifjúsági, gyermekszínházi és színházi nevelési terület résztvevőit célozta, és – szemben az államival – teljesen transzparens volt.
A kormány még azt sem volt hajlandó nyilvánosságra hozni a Nemzeti Adatvédelmi és Információszabadság Hatóság felszólítása ellenére sem, egyáltalán kik döntenek, és ügyes trükkel törölték a döntési listából azokat, akik nulla forintot kaptak, hogy még az se látszódjon, kik „nem elég szakmaiak” a névtelen kuratórium szerint. Ezzel szemben a főváros közzétette a pályázatokat elbíráló testület tagjainak – elismert színházi szakemberek – nevét (Barda Beáta, Bodor Johanna, Lőrinczy György, Stern Lili és Zsigó Anna), a nulla forintot nyertek listáját, valamint még egy indoklást is a döntési folyamatról, amelyet a Revizor művészeti portál közölt.
Hogy a döntési lista feszültségeket fog kelteni, az a pályázat lezárultakor azonnal látszott:
a 150 millió forintos keretösszegre 152 támogatási kérelem érkezett,
ami megmutatja, mennyire a szakadék szélén van a független szcéna. De az is egyértelmű, hogy ha minden arra méltó, valódi szakmai munkát felmutatni tudó szervezet vagy személy nyert volna, mindenkinek csak aprópénz jutott volna. És bár akad, aki szerint még ez is jobb lett volna, a kiíró ennek épp az ellenkezőjét határozta meg szabályként: az egyik kategóriában (alkotók) a bírálóknak az igényelt összeg száz százalékát meg kellett ítélniük a nyerteseknek, a másik kategóriában (a nagyobb összegre pályázó, infrastruktúrával rendelkező szervezetek) a nyertesek az igényelt összeg minimum 85 százalékát kapták meg. Azaz ebben az esetben nem történhetett meg az az állami pályázatoknál bevett szokás, hogy egy szervezet gondos munkával elkészít egy működési tervet 50 millió forintról, majd megkap erre a tervre 8 milliót, és oldja meg, ahogy tudja.
Cserébe az történt, ami történt: tényleg kiváló munkát végző szervezeteknek nem jutott a keretből,
és a kimaradók a maguk szempontjából jogosan érezhetik úgy, nincs olyan objektív skála, amin ők hátrébb tartanak, mint a nyertesek. Például nyert a Szkéné és a MU Színház, de nem nyert a Freeszfe vagy a Gólem, nyert a Káva és a Kerekasztal, de nem nyert a Baltazár Színház vagy a Karaván, nyert a KV Társulat és Pintér Béla, de nem nyert a Láthatáron vagy a TÁP Színház – de hosszan lehetne folytatni az olyan nevek párba állítását, ahol mindkét oldal támogatására egyaránt erős érveket lehetne felhozni, hiszen mind fontos, és a saját területükön elismert munkát végeznek.
Így, miközben a kormány önérzetesen térdel a függetlenek nyakán, nem meglepő, hogy a fővárosi támogatás miatt is felszikráztak az indulatok. Igaz, ebben a helyzetben szerencsétlen megoldás volt az is, hogy egyesek előbb kaptak hírt támogatásukról vagy elutasításokról, mint más pályázók, mielőtt a nyilvános lista megjelent volna. Van olyan független alkotó, aki nyilvános posztban nevezi „merényletnek” a döntéseket, tiltakozik a döntés ellen újraelosztást követelve, és kommentben jósolja a szakmai „ökoszisztéma” felborulását. Más alkotó pedig arról számol be: most először gondolkodott el komolyan arról, hogy felhagy ezzel a szakmával. Megint más pedig arra hívja fel a figyelmet: a független színházaknak nem azzal kéne foglalkoznia, miért jutott vagy nem jutott ebből a fővárosi 150 millióból, hanem azzal, mi is a helyzet a kormányzati hatmilliárddal.
Hogy mi a tanulság, nehéz megfogalmazni. Az mindenesetre biztosnak tűnik: 150 millió forint nem elég arra, hogy a Fidesz és a jobboldali döntnökök által tizenöt éve szisztematikusan és durván leépített független színházi szakmának akár csak egyetlen sebére tapaszt adjon. A vérzést ez már nem tudja elállítani.
Nyitókép: illusztráció, a TÁP Színház 2017-es Utas és holdvilág előadása. Fotó: Juhász István
