A Fidesz és a Tisza is használja kampányrendezvényein az István, a király egy-egy dalát; az előbbi rendezvényein a Mondd, te kit választanál, az utóbbién a Szállj fel, szabad madár szólal meg rendszeresen. A Blikk megkérdezte erről a Bródy János–Szörényi Levente-szerzőpárost, hogy mit szólnak a zenéik kampánycélú felhasználásához.
A lap megjegyezte: a kormányellenes Bródy és a kormánypárti Szörényi ellentétes politikai nézeteket képvisel – részben ez is okozta, hogy eltávolodtak egymástól –, ám a felvetett kérdésről hasonlóan gondolkodnak.
„Tudunk róla, de fel sem merült bennünk, hogy megkérjük őket, ne tegyék. Az használja a nyilvánosságra kerülő felvételeket, aki akarja, nem zavar minket” – mondta Bródy menedzsere, Mentler Kriszta. Szörényi röviden annyit válaszolt: tudomásul veszi, csak fizessék be a jogdíjakat.
A lap megjegyezte: ha a szerzőknek lenne is kifogásuk ez ellen, akkor sem tudnának sokat tenni. A Magyar Szerzői Jogvédő Iroda Egyesület, az Artisjus szerint egy-egy dal elhangzása más elbírálás alá esik, mintha a teljes művet használnák, vagy átdolgoznák valamelyik dalt.
Olyan dalgyűjteményt szerettem volna kiadni, ami a következő 80 évben is kordokumentum lehet, megmutatja, hogy körülbelül milyen volt a helyzet az országban, világban a lemez születése idején – mondta el a HVG-nek adott interjújában Bródy János, aki Az első 80 év címmel jelentette meg új albumát.