Az SZFE két oktatója után a HÖK is lemondásra szólította fel az egyetem vezetőségét

A hallgatók szerint az egyetem kuratóriuma és vezetősége alkalmatlanná vált az egyetem egységének kifejezésére.

  • HVG

A Színház- és Filmművészeti Egyetem (SZFE) Hallgatói Önkormányzata (HÖK) nyilatkozatban szólította fel lemondásra Prof. Dr. Sepsi Enikő rektort, Dr. Antal Zsolt rektorhelyettest és Dr. Pacskovszki József rektorhelyettest, valamint a kuratórium tagjait.

Mint írják, az elmúlt években a Hallgatói Önkormányzat megválasztott képviselőiként az egyetemi fórumokon és a szenátusi üléseken is azon dolgoztak, hogy érdemi párbeszédet alakítsanak ki az egyetem vezetésével, azonban „konstruktív együttműködés nem jött létre”. A HÖK elnöksége ezért – az erről való egyeztetésen jelenlévő diákok többségének felhatalmazásával – lemondásra szólította fel az SZFE vezetését.

https://hvg.hu/360/20260430_szfe-rektor-interju-sepsi-eniko-szinhaz-es-filmmuveszeti-egyetem-modellvaltas

Nyugodt lelkiismerettel kijelentjük, hogy az egyetem kuratóriuma és vezetősége alkalmatlan egyetemünk egységének kifejezésére és intézményünk 161 éves szellemi örökségének gondozására. Az általunk pozitívnak vélt eredményeiket nem vitatjuk el, ezzel együtt azonban meggyőződésünk, hogy lemondásuk elengedhetetlen egyetemünk új rendszerének felépítéséhez

– írják nyilatkozatukban.

A HÖK ezzel párhuzamosan nyílt levelet fogalmazott meg Lannert Judit leendő gyermek- és oktatásügyi miniszter és Tarr Zoltán leendő társadalmi kapcsolatokért és kultúráért felelős miniszter felé. A hallgatók azért fordulnak az új kormányzat szaktárcáihoz, mert fontosnak tartják, hogy az egyetemet érintő jövőbeli változásokból kivehessék a részüket.

Tudjuk, hogy a Színház- és Filmművészeti Egyetem szimbolikus intézmény a modellváltott egyetemek között, érezzük ennek a felelősségét. Az egyetem hallgatóiként tisztában vagyunk annak erényeivel és problémáival, ezért is szeretnénk, hogy meghallgassanak minket az intézmény jövőjével kapcsolatban.

A hallgatók problémafelvetéseiket hat pontban foglalták össze: többek között az átlátható működést és a valódi egyetemi autonómiát, a szenátus döntéshozó szerepének helyreállítását, a képzési férőhelyek felelős felülvizsgálatát és az állandó egyetemi játszóhely kérdésének rendezését szeretnék elérni.

Kérjük Magyarország hivatalba lépő kormányát, hogy ígéretéhez híven biztosítsa az egyetem autonóm működését, és számolja fel az alapítványi rendszert, valamint a kuratóriumot! Kérjük, úgy határozzák meg az egyetem működési keretét és feltételeit, hogy az a mindenkori egyetemi polgárság érdekeit szolgálja

– olvasható a hallgatók nyílt levelében.

Még április végén indult egy önszerveződő közösség az SZFE-n, amely Hallgatói Közgyűlést hirdetett az „egyetem jövőjét érintő kérdések és az egyetemi autonómia” megvitatására. Az SZFE vezetősége ekkor állítólag fenyegetően lépett fel a gyűlést szervező és azon részt venni tervező diákokkal szemben. A Színház- és Filmművészeti Egyetem azonban visszautasította, hogy retorziókkal fenyegette volna meg a hallgatóit. Múlt szerdán aztán egy egyetemi fórumon az intézmény két oktatója szólította fel lemondásra a kuratóriumot és a vezetőséget, a jelen lévő hallgatók pedig néma demonstrációval tiltakoztak.

https://hvg.hu/elet/20260503_schilling-arpad-uzent-az-szfe-rektoranak-ebul-szerzett-vagyontargyon-tetszik-tronolni

Hozzászólások