Noel Gallagher: „Nagyszerű újra egy zenekarban lenni Liammel”
A 16 év kihagyás után újra turnézó Oasis gitárosa azt is elmondta, hogy öccse elképesztően nyomja a színpadon és büszke rá.
Ősszel érkezik az Oasisről szóló dokumentumfilm a mozikba és a Disney+ kínálatába.
A Disney megerősítette: a Peaky Blinders Oscar-jelölt rendezője, Steven Knight elkészítette az Oasis tavalyi világ körüli turnéját bemutató dokumentumfilmet. A nézők különleges perspektívából láthatnak bele a próbafolyamatba és a kulisszák mögötti pillanatokba, ráadásul több mint 25 év után először láthatnak közös interjút a Gallagher fivérekkel.
Liam és Noel Gallagher 16 év szünet után tavaly lépett újra együtt színpadra, az Oasis több telt házas koncertet is adott, többek között a Wembley-stadionban. A rajongók a 2009-es szakításuk óta vártak erre, és Gallagherék éveken át csak utalgattak az esetleges újraegyesülésre. Végül a zenekar 2024-ben jelentette be, hogy az éveken át húzódó ellentéteiket félretették a testvérek, és turnéra indulnak.
A 16 év kihagyás után újra turnézó Oasis gitárosa azt is elmondta, hogy öccse elképesztően nyomja a színpadon és büszke rá.
A rendező szerint a turnéról készült dokumentumfilm arról is szól, hogy „a zene és a dalszerzés hogyan képes összekötni a generációkat, kultúrákat és országokat, és hogyan adhat mindannyiunknak okot a reményre egy olyan korban, amelyet a gyűlölet és a megosztottság jellemez”.
A film szeptember 11-én kerül a mozikba, az év végétől pedig a Disney+ felületén lesz látható.
A világ legnagyobb iparági monstruma él, átalakul, és virul.