Bongor filmje lenyomta Tom Cruise-ét, amely minden idők legnagyobb bukása lehet

Nincsenek oda a nézők a Diggerért.

  • HVG

Nemhogy az év, de minden idők egyik legnagyobb pénzügyi bukása lehet a Digger című film, amelynek a felismerhetetlenre maszkírozott Tom Cruise alakítja a főhősét, egy felelőtlen multimilliárdost, akinek olajfúró vállalata csaknem elhozza a világvégét. Hogy a film – amely kritikusunk szerint egyébként nagyszerű alkotás – nem mozgatja meg a nézőket, már múlt héten, a bemutatója hétvégéjén is látszott, de az elemzők a második hétvégi eredményeket látva úgy gondolják, az eddig jósoltnál is nagyobb lehet a végső veszteség.

Az első hétvégén Amerikában csupán 8 millió dollárt gyűjtött a mozipénztáraknál, és világszinten is összesen 20 milliós bevételt hozott, noha a marketingköltségekkel együtt minimum 180 millió dollárért készült. A második hétvégén még a tragikus elsőnél is 60 százaléknyival kevesebben nézték meg, így továbbra is csak 35 millió dollárt termelt világszinten – írja a Variety, hozzátéve: a mozik által megtartott bevételhányad miatt a Diggernek minimum 300, de valószínűleg inkább 350 millió dolláros bevétel kellene ahhoz, hogy egyáltalán nullára kijöjjön.

A szakértők most azt jósolják: akár 245 millió dollárt is veszíthet a stúdió, mire a film kifut a mozikból. Pedig a sikeréért még Anne Hathaway, Jane Fonda és Guillermo del Toro is igyekezett tenni, a rossz kritikákat látva arra buzdítva a közönséget, hogy igenis érdemes megnézni a filmet.

A Digger a magyar mozikban is nagyon rosszul teljesít: két hét után is csak 15 ezer jegyet adtak el rá, míg az itthon vele egy időben bemutatott, Verity című Anne Hathaway-film már 87 ezer nézőnél tart. Egy, a Diggerhez hasonló költségvetésű filmet nemritkán akár 100 ezren is megnéznek egyetlen hétvége alatt a magyar mozikban.

Sikeres viszont a Bongor alkoholizmusról való leszokásról szóló lemezéhez készült mozifilm, az Extázis Uncut, amelyet a múlt csütörtökön mutattak be, és azóta már 9592-en látták a Magyar Filmforgalmazók Egyesületének összesítése alapján. Ezzel az Extázis Uncut a hetedik a toplistán, míg a Digger máris a nyolcadik helyre esett vissza.

A hétvége másik magyar bemutatója a kritikusunk által szintén dicsért Mommy Blue volt Für Anikóval és Vilmányi Benett-tel a főszerepben, amelyet 5344-en láttak. A filmről írt kritikánk itt olvasható:

Bongorral a film és a lemez kapcsán készített interjúnk itt olvasható:

Bongor: Még mindig ünnepelni lehetne azt, hogy nincs már hatalmon a Fidesz

Október 8-án mutatják be a mozik EXTÁZIS Uncut címmel Bongor tavalyi, súlyos kérdéseket kitárgyaló albumának különös műfajú filmváltozatát. Milyen volt látni a saját élete eseményeit színészek által eljátszva? Lehet-e alkohol nélkül alkotni? Mikor lesz az új kormányt kritizáló dala? Interjú.

Hozzászólások