A luxus felszíne alatt valami nagyon rohad
Kult

A luxus felszíne alatt valami nagyon rohad

A novemberi sötétséget csak a járvány makacs jelenléte teszi nyomasztóbbá, így aztán itt az idő legalább átmenetileg kiszakadni ebből a szürkeségből. Az egyik leginkább bevált módszert ajánljuk: a sorozatnézést. Van is hozzá egy ajánlónk.

Kult

Festménycenzúra az ENSZ-székházban

Guernica egy baszk település, amelyet a német légierő 1937. április 27-én, gyakorlatozási célzattal három órán keresztül bombázott, meggyilkolva 1600 civilt. A Guernica egy festmény, Picasso örökérvényű tiltakozása mindenfajta háború, értelmetlen pusztítás ellen. A kép ENSZ épületében lévő másolatát a közelmúltban letakarták, hogy a háttér ne zavarja az Irak ügyében sajtótájékoztatót tartó amerikai politikusokat.

Kult

Hídember és Sorstalanság, milliárdos kormánypénzből

Több mint egymilliárd forintot adott az Orbán-kormány a Hídember című filmre, egymilliárdot a Medgyessy-kormány a Sorstalanság megfilmesítésére. Ön szerint kellenek-e, indokolhatók-e a különböző kormányok által adott kiemelt filmtámogatások?

Kult

Bulányi, a pacifista pap gyémántmiséje a háború küszöbén

Le kell számolni azzal az illúzióval, hogy háromféle ember van: barát, közömbös ember és ellenség; egyféle ember van csupán: a társ, a felebarát - mondta hatvanéves jubileumán celebrált gyémántmiséjén Bulányi György piarista szerzetes, a Bokor katolikus bázisközösség 84 éves alapítója. A pacifista nézeteirõl ismert pap közvetlenül azután beszélt, hogy tizenegy jelenlegi és leendõ EU-tagország vezetõi - köztük Medgyessy Péter magyar kormányfõ - hûségnyilatkozatot tettek az Irak ellen háborúra készülõ Egyesült Államok mellett. Ön hogyan vélekedik a pacifizmusról?

Kult

Egymilliárdot ad a kormány a Sorstalanság megfilmesítésére

A kormány hétfői döntése értelmében egymilliárd forintot különítenek el a költségvetés általános tartalékából Kertész Imre Sorstalanság című, irodalmi Nobel-díjas regényének megfilmesítésére. A film bemutatója várhatóan 2004 tavaszán lesz.

Kult

A világ legégetőbb tudományos problémái

Az edge.org szerkesztői 2002 végén arról kérdeztek vezető amerikai tudósokat, írókat, filozófusokat, ha ők lennének a Fehér Ház tudományos főtanácsadói, mit ajánlanának az elnök figyelmébe a legégetőbb tudományos problémaként. Ön mit ajánlana?

Kult

William Gibson, a realista 

A Neurománc szerzőjét, William Gibsont a cyberpunk ősatyjaként emlegetik, noha prózája a legtisztább realizmus, ha a jövő felől tekintjük - ám nálunk a jövőről szóló beszédmódokat automatikusan a tudományos fantasztikum terepére utalják. Gibson új regénye februárban jelenik meg külföldön: itt lenne az ideje, hogy nálunk is irodalomként tekintsenek rá. Önnek mi a véleménye a műveiről?

Kult

Kibírhatatlan szavak szótára

Az amerikai Lake Superior egyetem 1976 óta minden évben összeállítja a sajtó, a politikusok és az üzleti szféra által elcsépelt, agyonhasznált vagy hibásan alkalmazott angol szavak tiltólistáját. 2003 legcsömörletesebb fordulatai között előkelő helyezést ért el a "tömegpusztító fegyverek", a "kihívás" és az "idő előtti halál". Ön melyik magyar kifejezéseket jelölné a listára?

Kult

Tanár úr, én készültem!

2004-től nem lehet majd az általános iskola negyedik osztályáig hétvégére és tanítási szünnapokra házifeladatot adni a nebulóknak, s megbuktatni sem lehet őket - áll az Oktatási Minisztériumnak a közoktatási törvényt módosító javaslatában. Kevesebbet fognak tudni ettől a gyerekek? Vagy csak felszabadultabbak lesznek? Ön szerint milyen hatása lehet a változtatásnak?

Kult

Jézus Krisztus, a keresztények és a cannabis

Jézus Krisztus és apostolai cannabistartalmú olajat használhattak betegeik gyógyításához - írja a BBC amerikai kutatókra hivatkozva, akik szerint a korai kereszténység napjaiban használt olajban található kaneh-bosem cannabis-kivonat volt. Ha Jézus idejében rendszeresen használták gyógyításra és a kereszténnyé válás szertartásához a cannabist, a kutatók szerint keresztényellenes magatartás a szer mai használóit üldözni. Önnek mi a véleménye?

Kult

Joe Strummer és a punk halála

A Clash együttes frontembere, a John Mellor néven angol diplomatacsaládba született Joe Strummer ötven éves korában szívrohamban meghalt. Strummer maga választotta a külvárosi rock and rollt,  s a punkzene - és ami utána jött - meghatározó alakja lett.

Kult

A vallásos etika és a kapitalizmus szelleme 

A vallások tiszteletben tartása általában jót tesz a gazdaságnak és a pénzpiacoknak, ám negatív hatása is lehet ugyanezekre - állapítja meg egy nemrég készült, hatvanhat országra kiterjedő felmérés. Mennyire árad "a kapitalizmus szelleme" a katolikus, protestáns, zsidó, hindu, buddhista és muszlim vallásokból? - tették fel a kutatók a kérdést Max Weber nyomán.

Kult

Kifulladásig: egy színésznő, akit az FBI üldözött

Jean Sebergre a legtöbb mozirajongó így emlékszik: az a gyönyörű nő, aki a Kifulladásig című filmben Belmondo partnere volt. Seberg valóban Jean-Luc Godard filmjével írta be magát a filmtörténetbe. A negyven évesen meghalt színésznőről, a Fekete Párducok amerikai polgárjogi mozgalom támogatójáról újjáéledt a vita: halála öngyilkosság vagy politikai gyilkosság volt-e?

Kult

Görgey a polcon

Feltűnően elszaporodtak a magyar könyvesboltok kínálatában a kultuszminiszter művei. Vagy csak attól tűnnek fel a borítók, hogy rajtuk szerzőként egy miniszter neve áll? Jobban fogynak-e a könyvek attól, ha szerzőjük ismert kormánytag? Mit gondolnak erről a könyvesboltok és a kiadók? És mit gondol Ön?

Kult

Szex és kommunizmus, avagy a test ördöge

A Centrális Galéria Szex és kommunizmus című tárlata két dolgot juttathat eszünkbe: a női magazinokat és a férfimagazinokat. Ön szerint teljesíthetetlen elvárás-e a tömegmédia test- és családideálja ugyanúgy, ahogy annak idején a szocializmusé volt?

Kult

A királyné nyakéke és a tudatlanság esztétikája

A történelemhamisítás nem eleve esztétikai kategória, súlyosabb esetekben azonban azzá válhat. Ha egy mű  a torzan előadott eseményeken kívül nem bír semmilyen erénnyel, nem marad belőle más, csak a hazugság. Ilyen A királyné nyakéke című film, amely állítólag a nagy francia forradalom előtt lezajlott hírhedt nyaklánc-ügyről szól.

Kult

Gólyanapló

Ki tolmácsolta a Magyar Televízióban a Nobel-díj átadásának ünnepi ceremóniáján azt a laudációt, amelyet a Svéd Királyi Akadémia tagja mondott Kertész Imre díjának átadásakor? Ki mert úgy beülni a tolmácsfülkébe, hogy életében nem hallott Kertész műveiről, s egyszerűen félrefordította a regénycímeket? Ön szerint csak magát minősítette vele, vagy szégyellnünk kell magunkat nekünk is?

Kult

Zenéjét szerezte: a rádió

Régóta tartó polémia: miért nem játszanak igényes, magyar könnyűzenét az országos rádiók? A képlet a lemezkiadók szempontjából egyszerű: ami megy a rádióban, az létezik a nagyközönség számára, ami nem, az nem. A sűrű rádiós játszás sikert csinálhat egy lemezből, amúgy marad a két-háromezres átlag példányszám, ezért a kiadási politikát is lassan a kereskedelmi média diktálja.

Kult

Giccshelyzetben: húsz nő a mai magyar médiából

Van köztük sztár és olyan is, akit talán a szomszéd se ismer meg. Van köztük műsorvezető, interjúkészítő és olyan is, aki mindössze súgógépről olvas fel szövegeket jól-rosszul. A TV Sztár-paletta című könyv húsz szereplőjét az köti össze, hogy nők és hogy benne vannak a dobozban.

hvg.hu Élet+Stílus

A bosszú népe: mit jelent?

A népszerű dalszerző-énekes, Kovács Ákos Új törvény című, október 30-án megjelent - a MAHASZ toplistáján első helyen debütált, jelenleg második - albumán található A bosszú népe című szám, melynek csorbítatlanul közöljük teljes szövegét. Ön szerint mit jelent, mi jut róla eszébe? Kérjük, ossza meg velünk gondolatait, szóljon hozzá!

Kult

Méhkirálynő tornacipőben

Egy erotikus és szenvedélyes kapcsolat beteges megszállottsággá válásának ábrázolása mellett Tomás Eloy Martínez legújabb műve képet nyújt a politikai hatalom és az élet minden területére kiterjedő korrupció világáról is - jellemezte az argentin író díjazott regényét 2002 márciusában a rangos irodalmi kitüntetés, az Alfaguara-díj zsűrije, melynek elnöke ez évben a Párizsban élő spanyol író, Jorge Semprun volt. A Méhkirálynő röpte című könyv most magyarul is megjelent.

Borult marad az ég, az ország néhány helyén havazhat is

Borult marad az ég, az ország néhány helyén havazhat is

Többen máris megrohamozták a utahi sivatagban talált fémoszlopot

Többen máris megrohamozták a utahi sivatagban talált fémoszlopot

Pályacsúccsal nyerte az időmérőt Hamilton a Bahreini Nagydíjon

Pályacsúccsal nyerte az időmérőt Hamilton a Bahreini Nagydíjon

Többen máris megrohamozták a utahi sivatagban talált fémoszlopot

Többen máris megrohamozták a utahi sivatagban talált fémoszlopot

Szombattól érvényes a még szigorúbb korlátozás Horvátországban

Szombattól érvényes a még szigorúbb korlátozás Horvátországban

A Mazsihisz válasza Demeter Szilárdnak: Európát gázkamrának minősíteni ízléstelen és megbocsáthatatlan

A Mazsihisz válasza Demeter Szilárdnak: Európát gázkamrának minősíteni ízléstelen és megbocsáthatatlan

Emmi: Lehet használni mobiltelefont a Covid-osztályokon

Emmi: Lehet használni mobiltelefont a Covid-osztályokon

Szlávik János arra tippel, még karácsony előtt tetőzhet a járvány

Szlávik János arra tippel, még karácsony előtt tetőzhet a járvány

A címlapról ajánljuk
Még több hír a METRO támogatásával