40 éves a vietnami háború legsokkolóbb fotója - mi történt azóta a kép szereplőivel?
A fotó a "napalmos lányról" máig a vietnami háború legmeghatározóbb emléke. A sokkoló felvétel 1972-ben bejárta a világot: korábban senki nem mutatta be ennyire erőteljesen a civil áldozatok kiszolgáltatott helyzetét.
A kép negyvenedik évfordulója alkalmából az MSNBC kereste fel a fotóst és a képen szereplő lányt, hogy meséljenek a kép készítésének körülményeiről.
Június 8-án Phuc, a képen középen látható kilencéves lány, bombázásra ébredt falujuk templomában, ahova napokkal korábban húzódtak be családjával a harcok elől. A lány beszámolója szerint a tűz pillanatok alatt mindent ellepett körülöttük, karján a ruha szinte azonnal lángra lobbant és leégett, mielőtt akár levehette volna.
Az AP fotóriportere, Nick Ut, egy csapat sajtóssal a falu mellől fotózta a bombázást, mikor a gomolygó füstből feléjük szaladt a fiatal lány és családja. A fotósok közül egyedül Nicknek volt film a gépében, az akkor 21 éves fotós úgy készítette az első képeket, hogy fel sem fogta, mit is lát valójában maga körül. (Nick Ut 16 éves kora óta fotózta a harcokat.)
"Túl forró, túl forró" - kiabálták a gyerekek, mikor elérték a fotósokat, akik a döbbenettől mozdulni sem bírtak. Felocsúdva a sokkból néhányan megpróbálták vízzel locsolni a sérülteket, hogy valamit segítsenek rajtuk. Egy-két képnél ő sem tudott többet fotózni, néhány pillanatra teljesen lefagyott és zokogni kezdett.
Phuc testének harminc százalékán szenvedett harmadfokú égési sérüléseket, nagymamája kezében tartott kisöccse teljesen összeégett, belehalt sérüléseibe. A lány elájult fájdalmaitól, a fotós felkapta és egy amerikai kórházba vitte, ezzel valószínűleg megmentette az életét.
A képek kidolgozása után Nick Ut biztos volt benne, hogy a fotóit nem adhatják ki, és az átélt borzalmak képe feleslegesen született meg. A meztelen lány, az összeégett test és a kétségbeesett kiáltások akkoriban túl erősnek számítottak külön-külön is egy fotón a megjelenéshez, még a háborús tudósításokban sem köszöntek vissza ennyire erőteljesen a harcok borzalmai.
1972-ben már az AP hírügynökség nemrég elhunyt legendája, Horst Faas volt az a szerkesztő Vietnamban, aki felismerve a rendkívüli fotó erejét, komoly harcot vívott az ügynökséggel a képek közléséért. Végül Horst nyert, és a kép bejárta az egész világot, megváltoztatta a közbeszéd irányát a háborúról.
A képen látható jelenet annyira új és megdöbbentő volt, hogy többen nem is akarták elhinni, hogy az valódi. Nixon elnök is kételkedett a felvétel eredetiségében, mikor vezérkari főnökével tárgyalt a képről a Fehér Házban.
Soha nem látott médiafelhajtás követte a publikációt. A "napalmos lány" a háború után a média áldozataként is évekig szenvedett. Újságírók követték minden lépését, míg a Vietnamban hatalomra került kommunista rezsim fel nem ismerte a lány szerepét a térség helyzetének kommunikációjában, és el nem kezdték saját céljaikra használni. A lányt évekre eltüntették a nyilvánosság elől, interjút csak szigorúan ellenőrzött körülmények közt adhatott, de ez legalább viszonylagos nyugalmat jelentett a felépüléshez.
13 hónapig volt kórházban Phuc, addig nem is látta a róla készült fotót, ami közben Pulitzer-díjat nyert és megkerülhetetlen témává vált a vietnami háborúról szóló vitákban. Ma a fotó a Pulitzer-alapítvány múzeumában van kiállítva, azzal a Leica kamerával együtt, amit Nick Vietnamban használt.
Phuc a szűnni nem akaró hírverésnek köszönhette, hogy néhány évvel később sikerült kijutnia Vietnamból. 1982-ben Németországban gyógykezelték, majd Kubában élt egy ideig. 1992-ben nászútjára indult férjével Moszkvába, de Kanadában az átszállás közben megszöktek, és Torontóban telepedtek le.
Szabadulása után Phuc először Nick Utot kereste fel Amerikában, a fotós segítségével adta ki első könyvét, melyben arról ír, hogyan változtatta meg életét a fotó, és hogyan alakult ki szoros barátsága a fotóssal.
Talán furcsa kimondani, de a fotó jelentett kiutat a lánynak egy életnyi szenvedésből. Ami történt, a képektől függetlenül megtörtént, de a kép segített feldolgozni a vele történteket, és végül elmenekülni az országból. Phuc ma, negyven évvel később, ENSZ követként tart előadásokat világszerte, büszkén tartja a kezében a fotót, ami talán nem csak az ő életét változtatta meg, hanem - kis túlzással - egy kor gondolkodásmódját is.