Legendák az AIDS-ről

Érdeklik Önt a pusztító kór keletkezésével kapcsolatos legendák? Többek között e témáról is olvashat a Legendavadászatban!

Korunk pestise az AIDS - hallható orvosoktól és sajtómunkásoktól szinte közhelyszerűen, amióta az amerikai járványügyi hivatal szemléjében 1981 júniusában (még a tüdőgyulladás egy addig ismeretlen fajtájaként) elsőként írták le a szerzett immunhiányos tünetegyüttest. Bár a két összehasonlított betegség meglehetősen eltérően működik, annyiban mindenképpen találó a megállapítás, hogy igencsak átalakították az emberi érintkezés addig megszokott formáit.

"Az AIDS olyan társadalmi erőket (politikai szenvedélyeket, önvédelmi reflexeket, szegregációs törekvéseket, fajgyűlöletet) képes életre kelteni, melyekről hajlamosak voltunk azt hinni, hogy már nem támadhatnak fel" - hoz közegészségügyön túli szempontokat a betegség hatásainak felméréséhez Chantal Beauchamp francia orvostörténész Amikor a beszéd kibicsaklik című, magyarul 12 éve olvasható tanulmányában. Az északi féltekén például a fertőzés megjelenésével egyfajta társadalmon belüli bűnbakkeresés zajlott, és a legveszélyeztetettebbnek tartott célcsoport, a homoszexuálisok elleni előítéletek erősödése mellett magával hozta az afroamerikaiakkal szembeni fenntartások növekedését is. Ez olykor álságos politikai szólamokban is megnyilvánult, például amikor 1987-ben a szélsőjobboldali francia Nemzeti Front elnöke, Jean-Marie Le Pen választási jelmondatává tette az AIDS elleni harcot. Az első hallásra tiszteletre méltó javaslatot azonban számosan kritizálták, mivel Le Pen az általa a homoszexuálisokkal azonosított fertőzötteket - az AIDS francia rövidítéséből kreált - sidatóriumokban tervezte elkülöníteni az egészséges polgároktól. Ennél is elszomorítóbb, hogy Afrikában (ahol a világ 65 millió HIV-fertőzöttjének mintegy 40 százaléka él, és népbetegségnek számít az AIDS) "a kórt máig sokan, még értelmiségi körökben is, az amerikaiak (értsd: a fehér ember) által a fekete lakosság elpusztítására kifejlesztett biológiai fegyvernek tekintik" - magyarázza a Szaharától délre élőknél elterjedt felfogást Búr Gábor Afrika-kutató történész. E közhiedelem következménye az is, hogy a veszélyeztetett lakosság - mint azt a HVG-nek Régi Tamás antropológus elmondta - sok helyütt nem látja értelmét szexuális szokásai megváltoztatásának, és az északi féltekén az AIDS nyomán elterjedő óvszerhasználat, illetve a néhol ehelyett választott monogámia nem hódít köreikben.

Hasonló jellegű közösségi immunreakciók kísérték a 14. század közepétől négy évszázadon át visszatérve pusztító "fekete halált". Ez némiképp érthető, mivel az Európába Ázsiából kereskedelmi hajókon "exportált" pestis legsúlyosabb hulláma 1347 és 1352 között 25 millió embert, a kontinens lakosságának közel egyharmadát pusztította el. A nyirokcsomók megduzzadásával és belső vérzéssel járó, néhány nap alatt halálos kimenetelű dögvész megfékezésére komoly közegészségügyi intézkedéseket is hoztak, a történelemben elsőként alkalmazva például a karantén intézményét. A közvélekedés ugyanakkor úgy tekintett a ragályra, mint "az emberek bűnei miatt megbántott Isten büntetésére", és nem maradt el a "felelősök" keresése. Elsősorban a zsidók köreiben, akiket azzal vádoltak, hogy megmérgezték a kutakat. Ezért csupán a Német-Római Birodalom területén a járvány első, említett hullámában tízezernyi zsidót gyilkolt meg a felizgatott tömeg. De a vétkeskeresés nem állt meg itt, Magyar László András orvostörténésznek a Valóság című folyóiratban nemrég megjelent, Morbid történelem című tanulmánya szerint a középkor végi eretnek- és boszorkányüldözések hátterében is a pestis keltette félelmeket kell keresni.

A karanténon kívül egyébként más eszközökkel is próbálták megakadályozni a fertőzésben kulcsszerepet játszó testi kontaktus létrejöttét. A meleg szórakozóhelyeiről ismert San Francisco városatyái ilyen megfontolásból záratták be 1984 őszén a homoszexuálisok által látogatott szaunákat - igaz, a nagy felháborodásra tekintettel hamarosan visszavonták az intézkedést. Nem így történt az Európába a 15-16. század fordulóján behurcolt szifilisz esetében. A végső stádiumában a szívet, az ér- és az idegrendszert is megtámadó, s a testet fájdalmas, gennyedző fekélyekkel elborító vérbaj egyes vélekedések szerint évszázadokra vetette vissza az európai fürdőkultúrát. A fürdőházakat azonban csak részben záratták be amiatt, mert sokáig úgy vélték, a víz is terjeszti a bujakórt; orvostörténészek szerint igen hamar felismerték, hogy a kór terjedéséhez annak is köze lehet, hogy a fürdők gyakran nyilvánosházként funkcionáltak. Az ekképp is feltárt összefüggések nyomán Európában a nemi érintkezésben is a puritanizmus, az önmegtartóztatás lett a követendő példa - állítja Stanislav Andreski lengyel származású angol szociológus a vérbajról 1980-ban írt tanulmányában. A szifilisz és az általa kiváltott "megtisztulási hullám" így áttételesen az emberi kapcsolatok egészen más szintjén is kifejthette hatását, mivel - fejtegette a HVG-nek Magyar László András - szerepe kimutatható a kereszténység megújításában, azaz a reformáció megszületésében.

A puritanizmus az AIDS-érának is jellemzője, mivel Európában és Amerikában a kicsapongó élet büntetéseként is értelmezték az új járványt - jegyzi meg az amerikai Susan Sontag a magyarul 16 éve megjelent, Az AIDS és metaforái című könyvében. Meglepő hasonlattal az 1929-es világgazdasági válság következményeivel rokonítja a betegséget. Ahogy a világválság véget vetett az 1920-as évek hedonista életfelfogásának, úgy az AIDS - véli Sontag - a hippimozgalom által (is) generált "szexuális költekezés" korát zárta le megrázó módon. Ennek hatásait társadalomtudósok és szexológusok egyfajta (félelem szülte) konzervativizmusban, a monogámia újbóli terjedésében érzékelik. Sőt amerikai nagyvárosokban egyesek néhány éve a "legbiztonságosabb szex" jelszavával önkielégítő-klubokat hoztak létre.

Egyes járványok a szociális érzékenységet is növelni tudták. Az európai gazdagokat például az indiai eredetű, a betegek hányás és hasmenés általi halálos kiszáradását okozó kolera kényszerítette rá annak belátására, hogy nem lehetnek közömbösek a szegények életviszonyai iránt - vélekedett Johan Goudsblom holland szociológus A nagy járványok és a civilizáció folyamata című, magyarul 1994 óta hozzáférhető tanulmányában. Egy ideig abban reménykedtek ugyanis, hogy a fejét 1826-ban a londoni nyomornegyedekben felütő járvány a tehetősebbek között nem fog áldozatokat szedni. "Ne gondolják, hogy az utcák szél hajtotta egészségtelen levegője megtorpan a márvánnyal és faragásokkal díszített ablakpárkányok előtt" - kongatta meg a vészharangot egy, az 1880-as években megjelent cikk. A jóslat beteljesülése után kezdték aztán el az európai nagyvárosok - így Budapest is - a 19. század végén kiépíteni csatornahálózatukat, vízvezetékrendszerüket, megalapították az első közegészségügyi és köztisztasági szervezeteket, és bevezették az iskolaorvosok és a kötelező védőoltások rendszerét. Ekkor terjedtek el - mint az Magyar László András említett írásában olvasható - az angolvécék, a derítők és a fürdőszobák is, a háztartásokban pedig megjelentek a tollseprűk és porrongyok, így aztán talán nem túlzás azt állítani, hogy a kolera nagyban hozzájárult a tisztaság 20. századi, az illem részévé vált fogalmának kialakulásához.

Az utóbbi negyed század alatt 25 millió ember halálát okozó modern pestisről - bár Magyarországon eddig 276 ember haláláért felelős - még mindig nem tudják, mit fognak végső számlájára írni. Egyes vidékeken azonban már a közeljövőben komoly társadalmi átalakulások várhatók. "A járvány következtében a dél-afrikai régiókban veszélyben a hagyományos családi munkamegosztás s így a családszerkezet - így Búr Gábor. - A férfiak ugyanis a törzsi babonák miatt egyelőre akkor sem hajlandóak bizonyos, a család fenntartásához nélkülözhetetlen munkákat elvégezni, ha az azokat ellátó, a fertőzés által leginkább veszélyeztetett nők elhunytak."

SINDELYES DÓRA