Valakinek sikerült több mint 40 milliót lealkudnia egy budapesti lakás árából
Jobban lehet alkudni most ingatlanvásárláskor, a paneleknél viszont ne reménykedjünk nagy engedményben.
Jobban lehet alkudni most ingatlanvásárláskor, a paneleknél viszont ne reménykedjünk nagy engedményben.
Nem indulnak el a videók, vagy egyáltalán nem is reagál – komoly gondokkal küzd sokaknál a YouTube alkalmazása. A megoldás már megérkezett, de egyes esetekben kissé körülményes.
A demokrata elit és egy Givenchy ruha volt a sztár, de a lap számos részletet megtudott arról is, hogyan jutott el a pár a lánykérésig.
Korábban is előfordult már, hogy olyan fotóval indokolta a hatóság a tiltást, ami nem is a rendezvényen készült.
Keszthelyi Erik és Mészáros 8,6 milliárd forintot vettek ki osztalékként.
Horváth Bence kétszáz katonai rádiót akart az Egyesült Államokból Oroszországba juttatni, legalább öt év börtönt kaphat.
Közös főigazgatói kiállás nem lesz, de a Tudományos Dolgozók Demokratikus Szakszervezetének kezdeményezésére a HUN-REN kutatói demonstrálni fognak a kutatóhálózat szétszedése ellen. FRISSÍTETT
Vitályos Eszter szerint félreértelmezték a mondatát, amikor síró, picsogó polgármesterekről beszélt.
Eddig a három-, a jövőben viszont már csak a négyórás késések után járna kártérítés az európai légitársaságok utasainak, ha elfogadják az erről szóló tervezet. Az utasjogok szempontjából nem ez az egyetlen kellemetlen változás: úgy tűnik, a légitársaságok más könnyítésekért is sikeresen lobbiztak Brüsszelben.
Farkasházy szerint Aranyosinak nem kéne standupolni az interjúiban, Kormos Anett viszont úgy véli, gyűlöletkeltés gyűlöletkeltéssel vádolni Aranyosit, akinek visszavonták a Karinthy-gyűrűjét.
A politikai elemző Orbán Viktor saját beszámolójával mutat rá, hogy ez a módszer hova vezet.
A jövőben speciális homokakkumulátorban tárolják a felesleges zöldenergiát a finnországi Pornainenben, ami megmutathatja, hogyan lehet hatékonyan kezelni az energiaválságot.
A felcsúti milliárdos kisebbségi tulajdonában álló Hungarikum Alkusz felvásárolja a Callfactoryt. Feltéve, hogy a versenyhivatal rábólint az ügyletre.
John Lennon, Paul McCartney és Ringo Starr fiai együttműködéséből született egy új dal Rip Off címen. Ringo Starr fiát, Zak Starkey-t arról is megkérdezték, lesz-e együttes a dologból.
A tiszás politikus által prezentált dokumentumok lapunkhoz is eljutottak.
Fékszárny hiba miatt több próbálkozás után tudott csak landolni a gép.
Válogatásunk a világlapok írásaiból.
A rendezvényt csütörtökön a rendőrség megtiltotta, így egyelőre kétséges, hogy valóban lesz-e esemény, amin részt tudnak majd venni az európai politikusok.
A főpolgármester szerint a rendőrség egy nem létező gyűlésről hozott tiltó határozatot.