Itt az első fotó a Honor rekordvékony telefonjáról
Már nem kell sokat várni a Honor Magic V5-re, ami az ígéret szerint a legvékonyabb összehajtható okostelefon lesz a világon.
Már nem kell sokat várni a Honor Magic V5-re, ami az ígéret szerint a legvékonyabb összehajtható okostelefon lesz a világon.
A Liverpoolba tartó hátvéd felkerült a hatfős listára.
A kamaszoknak sokkal nehezebb korlátot állítani, mint a kisebb gyerekeknek. Néhány kommunikációs megoldás azonban segíthet – nemcsak az adott ügyben, hanem a kapcsolatunkon is.
A szükséges járványügyi intézkedéseket az önkormányzat megtette. Egyelőre nincs másik fertőzött a Mackós óvodából.
1975. június 20-án mutatták be Steven Spielberg emberevő óriáscápás filmjét, amely szupersztárrá tette a 28 éves rendezőt. A cápák inkább nehezteltek az őket rossz színben feltüntető műre, és azok sem örültek, akik szerint Spielberg rossz hatással volt Hollywoodra. De a tény ettől még tény: tökéletes film, örök klasszikus született.
Vizuálisan lenyűgöző világot tár elénk az Isztambulban született, majd a hetvenes években a Római Sapienza Egyetemen tanult, azóta Olaszországban élő Ferzan Özpetek rendező, aki szerint az élet tartóoszlopai a nők.
Nagy János azon szörnyülködött, hogy valakik lónak öltöztek a bécsi LMBTQ-felvonuláson, aztán előkapta a gyermekvédelmi kártyát.
Politikai gyilkosság, katonai díszszemle Washingtonban, fegyveresek Los Angeles utcáin – nem azok a képek, amelyek az idilli Amerikát idézik, márpedig az elmúlt napok erről szóltak az országban. Amely az elnök 79. születésnapja mellett arról is megemlékezhetett, hogy az üzletember épp tíz éve jelentette be: indulni kíván az elnökválasztáson.
Azt állítja, a négyéves gyerekeinek a korhatáros Jurassic World-előzessel még nem volt baja, mert szereti a dinoszauruszokat, de a M3gan 2.0 című horror trailere már traumatizálta.
Az esztergomi vonatok Angyalföldig, a szobi és a veresegyházi vonal vonatai Rákospalota-Újpestig járnak a rákosrendezői állomásnál induló felújítás miatt. A BKK járatsűrítésekkel, a MÁV buszokkal készül a közlekedési káoszra.
Amerikai kutatók szerint egy eddig nem ismert részecske lehet a felelős azokért a jelekért, amiket az Antarktisz felett 40 kilométeres magasságban rögzítettek, és aminek forrása egyértelműen a mélyben van. Ha ez így van, az a fizika új területére vezethet.
A Velencei-tó egyik strandja az idei szezonra megújult, a városvezetés pedig úgy döntött, ebben a szezonban nem kell belépőjegyet váltani a fürdőzéshez.
Gyakorlatilag teljes érdektelenség mellett folytatott vitát az uniós bővítéspolitikáról az EP „plenáris” ülése. Az ukránellenes felszólalásokban a Fidesz élen járt, még a szélsőjobboldaliak sem érveltek ilyen mértékben Ukrajna ellen, ők inkább mindenkit az EU-n kívül szeretnének látni, beleértve saját tagállamaikat is.
A Munkáshitel 4 millió forintja jól jöhet az igénylőknek önerőként lakásvásárlásnál.
Várnai László hosszú Facebook-posztban reagált az esetre, állítása szerint egy problémás gyerekről volt szó, aki őt szidalmazta.
Miközben Izrael és Irán továbbra is csapásokat mér egymásra, útnak indult az amerikai légierő speciális repülőgépe, ami képes kimutatni a radioaktív elemek légköri jelenlétét.
Június 20. és 22. között elkezdődik a fesztiválszezon a gyerekeknek: a Hajógyári-szigeten reggel tíztől este hatig ingyenprogramokkal vár mindenkit a Gyerek Sziget.
A korábbi ÁSZ-elnök már csütörtökön részt vett a főváros és a kormány tárgyalásán, jövő héten munkához is lát.
Persze minden attól függ, honnan nézzük. Szavazzon, ön hisz-e a miniszternek.