Bekapcsolták a világ legnagyobb homokakkumulátorát, ami most jön, azt még sokáig emlegetni fogjuk
A jövőben speciális homokakkumulátorban tárolják a felesleges zöldenergiát a finnországi Pornainenben, ami megmutathatja, hogyan lehet hatékonyan kezelni az energiaválságot.
HVG
Bekapcsolták Finnországban a világ legnagyobb homokakkumulátorát, ami a teljes kapacitással működve számítások szerint évente 160 tonnával csökkentheti a helyi távfűtési szolgáltatás szén-dioxid-kibocsátását – számolt be róla az IFLScience. Mindez azt jelenti, hogy 70 százalékkal csökken a környék fűtésből származó kibocsátása.
A 13 méter magas és 15 méter széles szerkezetet a Polar Night Energy nevű cég építette a Loviisan Lämpö energiaszolgáltató vállalat megbízásából a dél-finnországi Pornainen községben, ami alig több mint egy órára található az ország fővárosától, Helsinkitől. A rendszer képes 1 MW hőteljesítmény leadására és akár 100 MWh energia tárolására, ami tízszer nagyobb, mint amire a vállalat által 2022-ben Kankaanpääben megépített elődje képes.
A homokakkumulátor lényegében egy hatalmas tartály, nagyjából 2000 tonna zúzott szappankővel – egy metamorf kőzettel, ami jó hőelnyelő képességéről ismert. A megújuló energiából származó felesleges hőenergiát egy csőrendszer pumpálja át az anyagon, ami akár hetekig is képes azt tárolni. Amikor a fűtési rendszernek pluszenergiára van szüksége, akkor a hőcserélőkön keresztül ez az energia felszabadítható. Ez történhet forró víz, gőz vagy meleg levegő formájában is, amely ipari alkalmazásokhoz vagy víz alapú fűtési rendszerekben használható.
Solution for clean energy’s big problem Loviisan Lämpö has commissioned the world’s largest Sand Battery. Developed by Polar Night Energy, the industrial-scale Sand Battery now serves as the main production facility for the district heating network in Pornainen, Finland.
A rendszernek épp az a lényege, hogy a zöldenergiát képes hatékonyan tárolni. A világnak egyre inkább szüksége van a tiszta energiaforrásokra, ám ezek hátránya, hogy csak akkor tudnak termelni, amikor süt a nap vagy fúj a szél. A napelemes rendszer Finnországban kevésbé hatékony, a szélenergiát azonban remekül lehetne hasznosítani akkor is, ha épp kevésbé fúj a szél.
A homokakkumulátor ezt a problémát segít megoldani azáltal, hogy energiát gyűjt és tárol a későbbi felhasználásra, áthidalva az energiatermelés és a -felhasználás közötti szakadékot.
Mikko Paajanen, a Loviisan Lämpö vezérigazgatója szerint a cég célja, hogy 2035-re klímasemleges legyen, ez pedig most egy határozott lépés ebbe az irányba.
Polar Night Energy
A fejlesztés ugyanakkor más szempontból is fontos: ha sikerül hatékonyan üzemeltetni a homokakkumulátort egy olyan területen, ahol az év egy jelentős időszakában rövidek a nappalok és az éves átlaghőmérséklet is körülbelül 6 Celsius-fok körül alakul, akkor az azt jelenti, hogy a világ más pontjain még könnyebben lehetne ezt megtenni.
Mivel nem lítium-ion akkumulátorról van szó, a felépítéséhez és működtetéséhez nincs szükség mérgező és csak komoly környezetkárosítással kibányászható anyagokra, ráadásul az élettartama is sokkal nagyobb lehet, mint a kémiai társaié.
Tavaly már 9 milliárd forint veszteséget fialt a kormány által felhizlalt Magyar Vagonnak a nagy egyiptomi kocsimegrendelés, amit anno még az oroszokkal hoztak össze. A spanyol Talgo felvásárlási kísérlete költséges kaland volt.