A görög média úgy értesült, hogy a versenyzőtől levett minta újabb elemzése, az úgynevezett B próba is pozitív eredménnyel zárult, így bizonyosan nem lehet ott a pekingi olimpián, ahol pedig a hazai várakozások szerint biztos éremesélyesként állt volna rajthoz.
Drimonakosz jelenleg második a 200 méteres pillangóúszás világranglistáján, s a számban ő az Európa-csúcstartó. A márciusi, eindhoveni kontinentális viadalon 400 m-es vegyesúszásban másodikként végzett Cseh László mögött.
A görög sportági szövetség még nem erősítette meg a sajtó értesülését.
Újabb doppingügy – hígul a pekingi mezőny
Doppingolt az első számú görög úszó, Joannisz Drimonakosz a hellén sajtó szerdai jelentése szerint.

Gulyás Gergely: Orbán jobb vámmegállapodást kötött volna Trumppal – kormányinfó élőben
Tóta W. Árpád: Van élet Orbán nélkül
Az ország üzemeltetésére más is képes. Amit csak ők tudnak, abból pont elég volt. Európa visszavár. Vélemény.
Őszre 9,5 millió alá csökkenhet Magyarország népessége
Egyszerű módszerrel csavarták ki az irodát egy végrehajtó kezéből, fellebbezés nincs
Szorulnak ki Matolcsyék az MBH Bankból, de titok is van a dologban
Jakus Ibolya: Fiatal Demokraták Öregsége
Kiderült, kik lesznek a Digitális Polgári Körök koordinátorai
Marabu Féknyúz: Digitális Polgári Köret
Még a választások előtt is válsághelyzet lesz Magyarországon
Földrengés Kamcsatkán: tényleg a szerencsén múlt a világ egyik legnagyobb katasztrófája?
Kényszerleszállást hajtott végre egy repülőgép, miután 25 utas megsérült a turbulencia miatt
Majka a visszavonulásán gondolkodik
A csúcson akarja abbahagyni.