szerző:
MTI
Tetszett a cikk?

A kiírt határidőig nyolc pályázat érkezett a szakmai igazgatói posztra a Magyar Kajak-Kenu Szövetséghez (MKKSZ).

A szervezet szerint Bakó Zoltán, Csabai Edvin, Irmai István, Hüttner Csaba, Parti Zoltán, Rajna András, Szabó Attila és Weisz Róbert jelentkezett.

Egy márciusi közgyűlési döntés alapján a mindenkori szakmai igazgató jogköre kibővül, és a jövőben nemcsak a versenysportért, hanem az összes szakágért felelős lesz.

Az elnökség a szakmai alelnök és a főtitkár együttes javaslata alapján nevezheti ki - várhatóan már hétfői ülésén - a szakmai igazgatót, akinek megbízatása október 1-től 2017-ig szól majd.

Storcz Botond szövetségi kapitány szerződése szeptember 30-án lejár, azt követően ez a poszt megszűnik, és Baráth Etelének, az MKKSZ elnökének korábbi közlése szerint a jövőben vezetőedző irányíthatja majd a válogatottat. Az ő személyére is a szakmai alelnök és a főtitkár tesz javaslatot az elnökségnek.

HVG

HVG-előfizetés digitálisan is!

Rendelje meg a HVG hetilapot papíron vagy digitálisan, és olvasson minket bárhol, bármikor!