Hamilton a vasárnapi futamon az utolsó körökben az élen autózva lelassította a mezőnyt, hogy a többi versenyzőnek lehetősége legyen felzárkózni, s megelőzni riválisát és csapattársát, Nico Rosberget. A német pilótának ugyanis a harmadik hely is elég lett volna a vb-címhez, végül másodikként ért célba. A Mercedes vezetői többször utasították rádión Hamiltont, hogy gyorsítson, ő azonban megtagadta ezt. "Az anarchia nem uralkodhat el egy csapaton belül, ahogy egy vállalatnál sem" – nyilatkozott Toto Wollf, aki ugyanakkor a következményekről nem beszélt. Azonban a The Telegraph szerint a háromszoros világbajnok Hamiltont eltilthatják, a Daily Express szerint ki is rúghatják, ahogy a Daily Mirror és a Daily Mail szerint is.
Bár Hamilton mindent megpróbált, Rosberg hozta a kötelezőt.