Az elismerést az ezüstérmes MOL Vidi FC középpályása, a francia Loic Nego kapta a Magyar Labdarúgó-szövetség RangAdó Gáláján.
MTI
Az eseményen a vasárnap befejeződött élvonalbeli idény felfedezettjének a Puskás Akadémiában szereplő Kiss Tamást választották, a legjobb edző pedig a bronzérmes Debrecen szakvezetője, Herczeg András lett.
Csányi Sándor, a Magyar Labdarúgó-szövetség (MLSZ) elnöke köszöntőjében kiemelte a női futball fejlődését – azon belül is a szombati Bajnokok Ligája-döntőt, amelyet Budapesten rendeztek meg –, a MOL Vidi FC sikeres Európa-liga szereplését, valamint az U17-es válogatottat, amely a dublini korosztályos Európa-bajnokságon ötödik lett, ezzel kijutott a világbajnokságra.
Az elnök beszélt Ferencváros harmincadik bajnoki címéről is, és sok sikert kívánt a zöld-fehéreknek az előttük álló európai kupamérkőzésekhez.
Hozzátette ugyanakkor, hogy
nem lehetnek maradéktalanul elégedettek, ugyanis továbbra sincs elég néző a pályákon, illetve nincs annyi fiatal játékos, ami arányban áll a befektetésekkel.
Bízik azonban abban – magyarázta –, hogy több klub is követi majd a Debrecen példáját, amely javarészt magyar futballistákkal végzett a harmadik helyen és harcolta ki az Európa-liga indulást.
Csányi szólt a férfi válogatott előtt álló következő nagy feladatról is. Júniusban két fontos Európa-bajnoki selejtező – Azerbajdzsánban, otthon pedig Wales ellen – vár az együttesre, amely a 2020-as kontinensviadalon saját közönsége előtt szerepelhetne.
Budapestre hozná az MLSZ a férfi Bajnokok Ligája-döntőt és az Európa Liga fináléját, a magyar bajnokságban pedig hamarosan bevezeti a videóbírót. Az elnök a rosszul gazdálkodó klubokat ostorozta.
A kategóriák győzteseiről a klubok döntöttek, a szokásoknak megfelelően a csapatkapitány és a vezetőedző mellett ezúttal is a keretek legfiatalabb és legidősebb játékosai szavazhattak az általuk legjobbnak vélt három-három főre.
Az év legszebb NB I.-es góljáról a szurkolók határoztak, akik közül a legtöbben a debreceni Zsóri Dániel Ferencváros elleni, 93. percben győzelmet érő ollózására voksoltak.
A RangAdó Gála díjazottjai: A férfi NB I legjobb játékosa: Loic Nego (MOL Vidi FC) A férfi NB I felfedezettje: Kiss Tamás (Puskás Akadémia) A férfi NB I gólkirálya: Davide Lanzafame (Ferencváros) és Holender Filip (Budapest Honvéd) 16-16 gól A férfi NB I legszebb gólja: Zsóri Dániel (Debreceni VSC) A férfi NB I legjobb edzője: Herczeg András (Debreceni VSC) A férfi NB I legjobb játékvezetője: Iványi Zoltán Az NB I legsportszerűbb csapata: Mezőkövesd Zsóry FC A női NB I legjobb játékosa: Fenyvesi Evelin (Ferencváros) A női NB I felfedezettje: Pusztai Sára (Ferencváros)
Öt évtizede Steven Spielberg A cápával megteremtette, két évre rá barátja, George Lucas a Csillagok háborújával megerősítette a nyári bombasiker intézményét. A vakáció idején korábban olyan filmeket mutattak be, amelyektől nem vártak kirobbanó eredményt.