Európa focizik
Egy hónapig a labdarúgásról szól Európa: egy év csúszással a járvány miatt, valamelyest módosult körülmények között, de itt a 2020-as foci-Eb. Ráadásul annyira itt van, hogy négy meccset Budapesten játszanak, a torna 24 csapata között pedig ott van a magyar válogatott is. Kövesse az Eb minden pillanatát, hírét a hvg.hu cikksorozatával.
Az Európai Labdarúgó-szövetség (UEFA) csütörtökön közölte Ukrajnával, hogy Oroszország tiltakozása ellenére megtarthatja a Krím-félszigetet is az ország részeként ábrázoló térképet az új mezén, de a „Dicsőség a hősöknek” feliratot el kell távolítania róla – írja a Reuters.
Ez a szöveg a mez nyakrészének belső oldalán szerepel, míg kívül az olvasható: „Dicsőség Ukrajnának”. Az utóbbi szlogen maradhat az UEFA szerint, az első azonban nem, mert ez politikai, illetve katonai jelentőséggel bír. A „Dicsőség a hősöknek” a hivatalos katonai köszöntés az országban – írja a Reuters.
Oroszország nemrég hivatalos panaszt tett az szövetségnél arra hivatkozva, hogy az ukrán mez politikai motívumokat is tartalmaz, amit az UEFA szabályzata tilt.
Oroszország zúgolódik az ukránok focimeze miatt
A mezen Ukrajna részeként szerepeltetik a Krím félszigetet.
A Vesti.ua ukrán hírportál csütörtökön azt írta, hogy az ukrán szövetség valószínűleg eleget tesz az UEFA döntésének.