Hosszú Katinka szerint az úszószövetség „aljas és gerinctelen” módon megkárosította Milák Kristóf felkészülését

A háromszoros olimpiai bajnok úszónő a MÚSZ vezetésének lemondását követeli.

„Nem volt még olyan MÚSZ vezetés, amely ennyire károsította volna a legjobb versenyzője felkészülését” – írja a Magyar Úszó Szövetséghez intézett nyílt levelében Hosszú Katinka. A háromszoros olimpiai bajnok úszónő nem érti, a magyar közvélemény miért az újságírókat támadja, akik csak a munkájukat végezték és kommunikálták a MÚSZ-elnök, a MÚSZ szövetségi kapitány és Milák Kristóf edzője szavait.

https://hvg.hu/sport/20240805_parizsi-olimpia-2024-virth-balazs-milak-kristof-uj-edzore-van-szuksege-uszas-ebx

Hosszú szerint a MÚSZ-tól kapott információk alapján Bob Bowman (aki Kós Hubert mellett a francia Léon Marchand-t is edzi) már az olimpia előtt hónapokkal tudta, hogy tanítványát a 200 méter pillangó utolsó 50 méterére kell készítse mind fizikálisan, de leginkább mentálisan.

Párizsban Bowmannek csak annyit kellett mondania Marchand-nak: „Te edzettél a világon a legkeményebben, az utolsó 50-en utol fogod érni Milákot, aki alig edzett idén, te érdemled meg az aranyat”. Sajnos nem ez az első olimpiai érem, ami a MÚSZ-vezetés miatt nem valósul meg, de reméljük az utolsó

– vélekedett Hosszú, aki szerint „Milák csak a jéghegy csúcsa, gondoljunk bele, ha a világcsúcstartó olimpiai címvédővel ezt csinálják, mi a jussa a többi versenyzőnek”. Hosszú már a 200 méter pillangó előfutamai előtt hangot adott azon véleményének, Virth Balázs, Milák Kristóf edzője hatalmas hibát követett el az olimpia előtt azzal, hogy elmondta az egész világ előtt, hogy a magyar úszó nincs jó formában.

Ilyen alattomos, gerinctelen viselkedés után az egyetlen tisztességes lépés a teljes vezérkar lemondása lenne. Vissza kell vonulniuk a hadszíntérről. De ezúttal nem csak egy előrehozott választással, amit megfélemlítést és zsarolást alkalmazva újraválasztással semmivé tesznek, hanem véglegesen

– hangsúlyozza Hosszú bejegyzésében, amelyben arra is kitér, a MÚSZ vezetése az ellenkezőjét csinálta, mint ami a dolga lenne. „A munkát ők nem végezték el, sőt, hátráltatták” – tette hozzá.

Többszörös olimpiai bajnok úszónőnk szerint már az ő idejében, a '80-as generáció és a MÚSZ vezetése között is nézeteltérések voltak, a helyzet azóta csak rosszabb lett meglátása szerint.

https://www.facebook.com/katinkahosszu/posts/pfbid0YSEGgtiNacoRk6ARbKSuXFu4wyuG4bxcnx8vs6jn6fLmGPQx83EEdsvv7e6GcxeLl

Milák Kristóf egy arany- és egy ezüstéremmel zárta a párizsi olimpiát.

https://hvg.hu/sport/20240803_milak-kristof-olimpia-parizs-100-meter-pillango-donto-ebx

Párizs 2024 - hírek

Száz év után újra Párizsban gyűlnek össze a világ legjobb sportolói, hogy 35 sportágban minél gyorsabban, erősebben és magasabbra jussanak. A július 26. és augusztus 11. között zajló játékok minden magyar érintettjéről és fontos híréről beszámolunk cikksorozatunkban.

Hozzászólások