Megvédte paralimpiai bajnoki címét Ekler Luca távolugrásban

A magyar paraatléta eredményét megközelíteni sem tudták az ellenfelek.

  • MTI MTI
Megvédte paralimpiai bajnoki címét Ekler Luca távolugrásban

Aranyérmet nyert 5,56 méteres teljesítményével Ekler Luca a T38-as kategória távolugró számában a párizsi paralimpián, ahol Tokió győzteseként, világbajnokként és világcsúcstartóként, azaz abszolút favoritként állt rajthoz.

Az atlétákat zord körülmények fogadták a Stade de France-ban, mindössze 17 fok volt, és szakadt az eső délelőtt a délelőtti folyamán. A TFSE 25 éves sportolója, Szalma László tanítványa azonban ki tudta zárni a zavaró tényezőket, már elsőre 5,52 métert ugrott, amivel toronymagasan vezetett, egyedül ő került öt méter fölé.

A folytatásban négy centit javított, és mivel a második sorozatban sem tudta senki áttörni az ötméteres határt, egyértelművé vált, hogy már csak önmagával, idei legjobbjával (5,63), illetve a két éve, ugyancsak Párizsban elért világcsúcsával (5,82) versenyez. (Az ugrásokat ide kattintva nézheti meg.)

Közben elállt az eső, de a léc szenzorának meghibásodása miatt hosszú ideig állt a finálé. A kényszerszünet előtt és után Ekler kétszer is belépett, majd az ötödik sorozatban is rontott, az utolsó kísérletével pedig szintén belépett.

Mivel azonban ezt megelőzően senki nem került a közelébe – a második helyezett német Nele Moos 5,13-mal szerezte meg az ezüstérmet –, magabiztosan védte meg címét, és boldogan ünnepelt a maroknyi magyar tábor előtt.

Ekler 2009-ben stroke-ot kapott, ennek következtében lebénult a bal oldala, fizioterápiás és gyógytornás kezelés hatására azonban mostanra már csak a bal kézfején maradtak látható tünetek.

Az atléta a párizsi magyar küldöttség negyedik érmét szerezte: a mérleg két arany, egy ezüst, egy bronz.

Eredmény: távolugrás, női T38

  1. EKLER LUCA 5,56 méter
  2. Nele Moos (Németország) 5,13
  3. Karen Tatiana Palomeque Moreno (Kolumbia) 4,99
És akkor hiába értékelte nagyra Orbán Matolcsyt, Varga csak megnézte, legalább az aranytartalék megvan-e még

És akkor hiába értékelte nagyra Orbán Matolcsyt, Varga csak megnézte, legalább az aranytartalék megvan-e még

Az elnökváltás után lassan felgombolyodik a jegybank Matolcsy-korszaka – sok a botránygyanús ügy, de legalább az aranytartalék és a miniszterelnöki bizodalom megvan még. Adnan Polat lánya Magyarországon is szerepet vállalt, Mészáros Lőrinc felesége földeket vett, a pixisből kiesett volt veje pedig jogvédelmet nyert. Az infláció gyorsult, a nyugdíjasok utalványt kapnak, amit – bár a készpénzhasználat alkotmányos jog lett – csak korlátozottan költhetnek majd. Ez a HVG heti gazdasági összefoglalója.