„Ha előre tudok róla, biztosan megpróbálom lebeszélni őket erről” – mondta Kubatov Gábor, a Ferencváros elnöke azután, hogy a klub szurkolói a hétvégi, Győr elleni bajnokin ezt a feliratot mutatták fel: „Mi bőrszíntől, kortól, nemtől független minden győrit gyűlölünk!”.
A szöveg vélhetően utalás volt arra az esetre, amely miatt a Magyar Kézilabda-szövetség (MKSZ) korábban elmarasztalta a Mosonmagyaróvárt. A klub szurkolói részéről ugyanis egy korábbi, ugyancsak az ETO elleni mérkőzésen „rasszista és emberi méltóságukban mélyen sértő atrocitások érték” a színes bőrű játékosokat.
Kubatov a Facebook-oldalára felkerült videóban most azt mondta: nem azért próbálta volna meg lebeszélni a drukkereket a molinó kifeszítéséről, mert az azon olvasható szöveg „rasszista lenne, nem azért, mert kirekesztő lenne, hanem mert ez egyszerűen sportszerűtlenség. Szóval szögezzük le, a szurkolóink molinója sportszerűtlenség volt, de semmiféle rasszizmust nem tartalmazott”.
Azt is hozzátette, hogy „ha már a Győri ETO ekkora ügyet csinált ebből, nézzük meg a másik oldalt is”. A videó ezen pontján bevágtak egy jelenetet, amelyen a győri szurkolók azt éneklik: „Ünnepel az egész város, lesz*pott a Ferencváros”.
Kubatov szerint „Ez sem olyan túlzottan sportszerű, különös tekintettel arra, hogy női csapatok versengéséről volt szó”.
Az eset nyomán a győri klub azt közölte, hogy hitvallásuk „a pályán és a pályán kívül is a sportszerűség, a tiszta játék és szurkolás”, és jelezték, hogy vizsgálják „a további lépések lehetőségét”.
Az MKSZ ez alkalommal is vizsgálatot indított, az ügy az etikai és fegyelmi bizottság előtt van.
Kubatov ugyanakkor a videóban megjegyezte: a bejelentést ők is megtették a szövetségnél.
A meccsen a Győr 32–17-re verte a vendég Fradit.