Szoboszlai letaglózva nyilatkozott a kiesés után, mindössze öt szót tudott kipréselni magából
A magyar válogatott 3–2-re kikapott hazai pályán Írország ellen, ezzel már biztosan nem lesz ott a jövő évi világbajnokságon.
A korábbi ír válogatott Kevin Doyle magáról megfeledkezve ünnepelt.
Magából némileg kivetkőzve ünnepelte meg az írek 96. percben szerzett győztes gólját az ír közszolgálati csatorna stúdiójában Kevin Doyle egykori válogatott labdarúgó.
Az RTE Sport szakértőjeként dolgozó Doyle az ír válogatott és Troy Parrott harmadik találata után fel-alá futkosott a stúdióban, majd az örömmámor hevében Szoboszlai Dominikra utalva azt mondta:
Ezt kapd be, te liverpooli fasz!
A nem túl szalonképes ünneplésről videó is készült, ennek tanúsága szerint Doyle rögtön elnézést kért a szintén a stúdióban ülő kollégájától, Dietmar Hamanntól, aki a kétezres évek elején éveken át a Liverpool játékosa volt.
A videót az RTE Sport közösségi oldalán is megosztották, igaz, csak egy megvágott verzióját, amelyen nem hallható Doyle Szoboszlainak szánt „üzenete”.
A magyar válogatott 3–2-re kikapott hazai pályán Írország ellen, ezzel már biztosan nem lesz ott a jövő évi világbajnokságon.
Az írek elleni 3–2-es vereséggel csoportjában a harmadik helyen végzett a magyar válogatott, amely így biztosan nem lesz ott a jövő évi, az Egyesült Államokban, Kanadában és Mexikóban sorra kerülő világbajnokságon.
A magyar válogatott drámai végjátékot követően, az utolsó pillanatban kapott góllal veszítette el a sorsdöntő, Írország elleni vb-selejtezőt, így zsinórban tizedszer is lemarad a világbajnokságról. Mi hiányzott a magyar csapatból ahhoz, hogy legalább a pótselejtezőt elérje? És mi lesz ezután Marco Rossival?
Nyitókép: AFP / Patrik Stollarz
Szentirmai Gábort, a magán-egészségügyi és vállalati tranzakciós szektor elemzőjét, a Heal Partners szakértőjét kérdeztük.
Hat önálló divízió jön létre.