Nácitlanítás után szocializmustalanítás – 1991. január 3.
Már nincsenek keletnémetek, de mégis vannak. – Eljött a paradicsom című sorozatunk következő darabja.
Már nincsenek keletnémetek, de mégis vannak. – Eljött a paradicsom című sorozatunk következő darabja.
Az idei év új kihívásai mindenkinek feladták a leckét: gép és ember is hibázott. Összegyűjtöttük 2020 legszórakoztatóbb bakijait a tudomány és a technológia területéről.
Migránsok is fejlesztették az oltóanyagot. Nyugaton nem bíztak az orosz vakcinában. A világjárvány miatt világméretű volt a tudományos együttműködés. Történet a gyermekbénulás éveiből.
57 év után újra demokratikusan választott össznémet parlament ülésezik Berlinben, a vezérgondolat: európai Németország. – Eljött a paradicsom című sorozatunk következő darabja.
Nem csak karácsonykor fontos, hogy ne árasszon el mindent a csomagolási hulladék.
Szegfűszeg és kapor is kell hozzá – két összetevő, amit nem mindenkinek jutna eszébe ugyanabba az ételbe rakni. Szalay Kristóf egészségügyi mérnök sem gondolt erre, amíg meg nem ismerkedett a borscs receptjével. És amikor ezt a példát hozza fel, már maga is sejti, hogy cikkünk ezzel fog kezdődni. Innentől már csak bonyolultabb lesz, hiszen a Turbine azzal foglalkozik, hogy emberi sejteket szimuláljon számítógépben, és így jusson el a mostaninál több és jobb rákgyógyszerhez.
Saját kálváriájától akarja megkímélni férfitársait egy német startup alapítója.
Magyarországtól eltérően a németek hamar megnyitották a titkosszolgálat irattárát. – Eljött a paradicsom című sorozatunk következő darabja.
A konzervatív álszentség példái leginkább Amerikából jönnek, a franciák hajlamosabbak szemet hunyni. Szexbotrány-krónika az elmúlt 60 évből.
Még kevesebb mellékhatás: ezt várják az újabb – vírust nem tartalmazó, géntechnológiával gyártott – oltásoktól.
Az új koronavírus mellett érdemes figyelni a már-már leküzdöttnek vélt régi vírusokra is.
Ellenőrizetlenül folyik a kereskedelem az okostelefonok helyadataival. Az információkkal olyan alkalmazások is kereskedhetnek, melyekről a legtöbb felhasználó nem is sejti, hogy monitorozzák mozgását. Az USA-ban a katonai terrorelhárítók is bevásároltak.
Mi is a különbség a berlini és a leningrádi blokád között? – Eljött a paradicsom című sorozatunk következő darabja.
Az egyetemek nemigen osztogatnak írás- vagy költészetdiplomákat: a kreatív írást vagy önszorgalomból, vagy külön kurzusokon lehet gyakorolni.
A virtuális utazás koronavírusos időkben sem pótolja az igazit, de jó időtöltés. Városnézés, hajózás, múzeumlátogatás interneten.
Most először szállított embereket, de még nem biztos, hogy egyhamar elterjed a hyperloop.
Utólag szerencsejátéknak tűnt az NDK-s lakásépítési hitel is. Eljött a paradicsom című sorozatunk következő darabja.
Egyelőre kétséges, milyen eljárásokkal lehet kiűzni a vírust a zárt helyekről. Többé-kevésbé tudományos ötletek és próbálkozások vannak tantermi, munkahelyi környezetben, repülőkön, sőt még futballstadionokban is.
A partidrog illegális, de vannak veszélyesebbek is.
Reflektorfényben az eredmény. A szó szoros értelmében.