Gergely Márton

Gergely Márton
Úgy kell Dobrev Klára a Fidesznek, mint ezer kődobáló férfi Röszkére
 

Úgy kell Dobrev Klára a Fidesznek, mint ezer kődobáló férfi Röszkére

Lázadás? Egységfront? Összellenzék? Ami tegnap még igaznak tűnt, azt már el is temette a Demokratikus Koalíció és a pártot vezető házaspár. Dobrev Klára jelölése és lassan kibontakozó kampánya mindannak a tagadása, amiért a DK az utóbbi időben az utcán küzdött. Ettől még a párt profitálhat belőle... akár csak a Fidesz. Ez a hvg.hu heti belpolitikai elemzése.


A szlovákok bizonyítják, hogy az utca lehet erősebb a politikánál
 

A szlovákok bizonyítják, hogy az utca lehet erősebb a politikánál

Hol az éj legsötétebb, ott a hajnal már ébred – hangzik el a Koldusoperában. A Kuciak-gyilkosság első évfordulóján Pozsonyban járva olyan érzése támad az embernek, hogy a felfoghatatlan bűnt óvatos optimizmus váltotta fel. A politika nem akar változtatni semmin, de a tisztességes országért küzdő civilek összefogtak, és tettek arról, hogy ne folytatódjanak a dolgok úgy, ahogy eddig. Helyszíni riportunk.




Német szakszervezet az Audi-sztrájk tanulságairól: Debrecenben is lesz dolgunk
 

Német szakszervezet az Audi-sztrájk tanulságairól: Debrecenben is lesz dolgunk

A német IG Metall szakszervezet építkezésbe kezdett Magyarországon, és a Vasassal közösen irodát hozott létre Győrött és Kecskeméten. A kétmilliónál több munkavállalót tömörítő szervezet azért küzd, hogy az autógyártásban határokon átívelően nőjenek a juttatások. Wolfgang Lemb hangsúlyozza, hogy nem a német és kelet-európai telephelyek egymás elleni versenyéről van szó, hanem a munkavállalók közötti szolidaritásról. Azt tapasztalják, hogy a nagy német cégek "nem fájlalnák", ha nem lennének jelen Magyarországon.


Judith Sargentini: A kultúrát nem védeni kell, hanem ápolni
 

Judith Sargentini: A kultúrát nem védeni kell, hanem ápolni

Nemcsak a jelentést, de egy amszterdami közmunkaprogramot is Judith Sargentiniről neveztek el. A holland politikus jövőre távozik az Európai Parlamentből, és egy időre visszavonul. A HVG karácsonyi számában megjelent portréban arról mesélt, mi motiválta a politikában, mire büszke, és milyen volt Orbán Viktorral találkozni. Az alábbi interjút nem sokkal Mikulás után vettük fel.


A Spiegel bűne, a Magyar Idők szégyene és a mérgező belépő
 

A Spiegel bűne, a Magyar Idők szégyene és a mérgező belépő

A tények szisztematikus meghamisításával politikai érdekeket kiszolgáló magyarországi kormánysajtó a nemzetközi populistákkal együtt csapott le a Spiegel botrányára. Csak azt felejtik elmagyarázni, mi történt Hamburgban. És hogy miért nem a saját házuk udvarán sepernek.




Fülke: Ady jól ismerte a NER-t, Hofi pedig még Orbán Viktort is
 

Fülke: Ady jól ismerte a NER-t, Hofi pedig még Orbán Viktort is

Miért képtelen megbocsátani a magyar széljobb Ady Endrének? A nagy költő publicisztikáiból egyértelműen kiderül, mi is a baja egyeseknek – bizonyította be a hvg.hu soron következő podcast-adásában Király Levente, a Corvina kiadó főszerkesztője, aki Ady cikkeiből és Hofi előadásaiból állított össze a mai napig aktuális könyveket.


Emmanuel Macron: Aki lefitymálja a sokszínűséget, az saját magát árulja el
 

Emmanuel Macron: Aki lefitymálja a sokszínűséget, az saját magát árulja el

Nem folytatok személyes hadjáratot Orbán Viktorral, és vele jó a személyes kapcsolatom – nyilatkozta a hvg.hu kérdésére Emmanuel Macron. A francia államfő azonban nem hagyott kétséget afelől, hogy a magyarországi jogállamiság helyzetét aggasztónak tartja. Szerinte a 7-es cikkely szerinti eljárás alkalmas a vitás kérdések rendezésére. Macron a visegrádi országok négy szerkesztőségének válaszolt, és az egész régiónak üzeni: "egy olyan Európa, ami nem halad, halálra van ítélve".


11. számú Orbán Viktor Úttörőcsapat, vigyázz! Zászlónak tisztelegj!
 

11. számú Orbán Viktor Úttörőcsapat, vigyázz! Zászlónak tisztelegj!

Orbán Viktor sorsdöntő harcot lát Magyarországon és a világban, így logikus volt, hogy a rend fegyveres őre megjelenjen a kormányzati kommunikáció eszköztárában is. Az erő kultusza pedig előhívta azokat, akik a honvédelmi nevelésben látják az egészséges nemzettudat garanciáját. Aki volt úttörő, annak sok minden fájóan ismerős lehet.


Orbán Viktor nemhogy Magyarországot, magát sem tudta megvédeni
 

Orbán Viktor nemhogy Magyarországot, magát sem tudta megvédeni

A magyar kormányfő mindenképpen nyert az Európai Parlamenttel folytatott vitával, bármi legyen a szavazás kimenetele – mondta a tízmillió politológus országának többsége. Ők valószínűleg nem gondolták át, mi következik a Sargentini-jelentés elfogadása után. És talán nem gondolta át Orbán Viktor sem. Elemzés.


A csornai napelemgyárnál egy ember kaszál, ám most az OLAF vizsgálatot indít
 

A csornai napelemgyárnál egy ember kaszál, ám most az OLAF vizsgálatot indít

A projekt leírása szerint már három éve ontaná a nemzetközi piacra a napelemeket az EcoSolifer által megvalósított csornai gyár. Az üzemcsarnokban azonban a mai napig nem indult el a termelés, ami gyártósor híján nehéz is lenne. Az uniós támogatás miatt érintett OLAF a minap úgy döntött, közelebbről is megvizsgálja az ügyet – áll egy birtokunkba került dokumentumban. Az érintett cég állítja: nem tud a dologról. A beruházást jelentős hitellel segítő állami Eximbank pedig banktitokra hivatkozva nem ad érdemi tájékoztatást. A helyiek addig is figyelik, mi történik az ipartelepen.


Orbán azért áll vesztésre Sargentinivel szemben, mert nem tud dönteni a jobbközép és a populisták közt
 

Orbán azért áll vesztésre Sargentinivel szemben, mert nem tud dönteni a jobbközép és a populisták közt

A Sargentini-jelentést kárhoztatja minden fideszes politikus, a sirámoktól hangos a magyar kormánypárti sajtó. Pedig most volna itt az ideje, hogy diplomáciai csatornákon megakadályozzák az Orbán-kormány strasbourgi vereségét. A jelek szerint a Fidesznek lenne is eszköze a jelentés elfogadása ellen, de ahhoz olyan kérdésekben kéne engedni, amelyekben nem hajlandó. Konfliktusra áll a barométer.


Judith Sargentini: A Fidesz több módosítóját beemeltem a jelentésbe, nem örültek neki
 

Judith Sargentini: A Fidesz több módosítóját beemeltem a jelentésbe, nem örültek neki

Ismerem a magyar kormány minden érvét, és épp ezek erősítenek meg a jelentés igazában – mondta a hvg.hu kérdésére Judith Sargentini, aki nagyon bízik benne, hogy az uniós tagállamok nem nézik tovább tétlenül a magyar jogsértéseket. A holland zöldpárti képviselő nem csak a gyűlölködést érzékeli, de azon magyarok reményét is, akik az Európai Parlamenttől várnak támaszt. Sargentini azt mondja, ha jövő héten meglesz a kétharmad, akkor az egy nagyon erős üzenet a Tanács felé.


Orbán lenyelte a békát, hogy a választások után visszavághasson mostani ellenfeleinek
 

Orbán lenyelte a békát, hogy a választások után visszavághasson mostani ellenfeleinek

Két hétig tartott a szabadságharc. Orbán Viktor igyekezett felmérni a lehetőségét annak, mi várná őt a néppárton kívül a kampány mostani szakaszában. Mint megtudta: semmi olyan opció nincs, ami neki megközelítően akkora hatalmat biztosítana, mint az önként vállalt néppárti szégyenpad. Most ellenőrök jöhetnek Budapestre, de a demokrácia helyzete helyett valójában azt figyelik majd, képes-e Orbán a kampány végéig csendben maradni.


Heinz Fischer: Ausztria rég túltette magát a saját Trianonján
 

Heinz Fischer: Ausztria rég túltette magát a saját Trianonján

Kereken száz éve, 1918. november 12-én alakult meg az első osztrák köztársaság, amelyet Bécsben ennek megfelelő pompával ünnepelnek meg. A megemlékezések állami fővédnöke Heinz Fischer korábbi köztársasági elnök a HVG-nek arról beszélt, mit jelent számára az osztrák identitás, hova tűnt Sigmund Freud fantomfájdalma a birodalom iránt, és mit köti össze a monarchia széthullása óta Magyarországot és Ausztriát. A 80 éves, szociáldemokrata Fischer szerint az 1918-as sebek nyomtalanul eltűntek, és politikai pályájának egyik legérzelmesebb pillanatát a budapesti Operaházban élte át.


Michael Ignatieff: Mi sosem okoznánk károkat Magyarországnak, szemben a kormánnyal
 

Michael Ignatieff: Mi sosem okoznánk károkat Magyarországnak, szemben a kormánnyal

Novemberben eldől a CEU sorsa. Ha a magyar kormány nem írja alá az egyetem maradását garantáló megállapodást, akkor az amerikai diplomát adó képzéseik egy év múlva már Bécsben indulnak. Michael Ignatieff a döntés bejelentése után a hvg.hu-nak exkluzív interjút adott a CEU lehetséges költözéséről, az ő személyes motivációjáról, és az elmúlt másfél év mérlegéről.


Össztűz a kritikus médiára: hét lépés, amelyben a fasoszféra elpusztítja a sajtót
 

Össztűz a kritikus médiára: hét lépés, amelyben a fasoszféra elpusztítja a sajtót

A tényeket nem ismerni, hanem érezni kell – így tartják azok a populista, nacionalista erők, amelyek Európa-szerte a jövő májusi EP-választásokra készülnek. Ha a nyilvánosságot uralni tudják a témáikkal, akkor nyert ügyük van, ehhez azonban saját kommunikációs csatornák kiépítésére van szükségük. Az elmúlt hetekben öt másik európai szerkesztőséggel együtt a HVG is igyekezett utánajárni, hogyan igyekszik felülírni a valóságot az illiberális média. Mint kiderült, ezt a betegséget Magyarországon kívül is ismerik, legfeljebb itthon lényegesen előrehaladottabb stádiumban jár.