Horn Andrea

Horn Andrea
Szlovákia–Magyarország - ÉLŐ
 

Szlovákia–Magyarország - ÉLŐ

A Szlovákia elleni összecsapással kezdődik a jövő évi Európa-bajnokságra vezető selejtezősorozat a magyar labdarúgó-válogatott számára. Nagyon kellene a jó kezdés a magyaroknak, de eddig még sosem tudták legyőzni mostani ellenfelüket.





A Nike ügyesen ismerte fel, hogy a vásárlói nem olyanok, mint Donald Trump
 

A Nike ügyesen ismerte fel, hogy a vásárlói nem olyanok, mint Donald Trump

Nem tűnik úgy, hogy melléfogott a Nike, amikor a korábbi amerikaifocistát, Colin Kaepernicket választotta jubileumi kampánya egyik arcának: néhány nappal azután, hogy a hír megjelent, szárnyalni kezdtek az eladások. A sportszeróriás üzenete kétségkívül nemes, sokan azonban azzal vádolják, hogy marketingcélokra használ fel egy súlyos társadalmi problémát.



Nem lesz több nagy visszatérés – Gyurta Dániel abbahagyta
 

Nem lesz több nagy visszatérés – Gyurta Dániel abbahagyta

Élete legnehezebb döntését hozta meg Gyurta Dániel, s jelentette be kedd délután: befejezi az úszást. London olimpiai bajnoka éveken át verhetetlen volt fő számában, 200 méter mellúszásban, az utóbbi időben azonban már nem tudott a korábbiakhoz hasonló sikereket elérni. 28 évesen vált, sportdiplomáciai karrierjére összpontosít.


Elköszönt Görbicz Anita, a korszakos zseni
 

Elköszönt Görbicz Anita, a korszakos zseni

A magyar kézilabdázás igazi legendája vonult vissza ma hivatalosan a válogatottságtól: a Magyarország-Hollandia női Európa-bajnoki selejtező előtt "munkahelyén", a győri Audi Arénában elbúcsúztatták Görbicz Anitát. A mezszámát visszavonultatták, többé nem lesz 13-as a nemzeti csapatban.



Baji Balázs: Ezt csak nagyon kevesen élhetik át
 

Baji Balázs: Ezt csak nagyon kevesen élhetik át

Világbajnoki bronzérme 110 méter gáton a magyar futósport valaha volt legnagyobb eredménye. Emellett ötször javított magyar csúcsot és győzött az Universiadén. Mindezek nyomán a sportági szövetség az év legjobb atlétájának, a Magyar Sportújságírók Szövetsége pedig 2017 legjobb férfi sportolójának választotta. De nemcsak ezért volt számára különleges az elmúlt esztendő: átvehette végre állatorvosi diplomáját is, és bár még zöldfülűként, de már dolgozik is, miközben újabb nagy futásokra készül Baji Balázs. HVG-portré.



Majdnem kihagyta a vébét, most megverte az olimpiai bajnokot – ki az a Milák Kristóf?
 

Majdnem kihagyta a vébét, most megverte az olimpiai bajnokot – ki az a Milák Kristóf?

Hátúszónak indult, de edzője született pillangósnak gondolja Milák Kristófot, aki vasárnap délután éremesélyesként indul 100 méteren, pedig majdnem kihagyta a budapesti vb-t. Mellette olyanok lesznek a medencében, mint a kétszeres olimpiai bajnok Caeleb Dressel, a szám riói győztese, Joseph Schooling, vagy Cseh László, a szám nagy öregje, olimpiai ezüstérmese. Az edzője szerint azonban Kristófot mindez nem fogja megijeszteni, szívét-lelkét beleteszi majd az úszásba.


Menekült úszólány: Megígértem magamnak, hogy egyszer visszajövök Budapestre
 

Menekült úszólány: Megígértem magamnak, hogy egyszer visszajövök Budapestre

A szíriai polgárháború tönkretette az életét, de Németországban felépített egy újat Juszra Mardini, a fiatal úszó, aki a riói játékokon a Nemzetközi Olimpiai Bizottság, a budapesti vizes vb-n pedig a FINA zászlaja alatt indult. Nem először jár Magyarországon: két éve többször is a Keleti pályaudvar mellett, a földön éjszakázott, és csak egyetlen magyarra emlékszik, aki akkor emberszámba vette.



Rasovszky Kristóf: Nem szeretek bunyózni a vízben, de ha kell, visszaütök
 

Rasovszky Kristóf: Nem szeretek bunyózni a vízben, de ha kell, visszaütök

A juniorok között 10 kilométeres nyíltvízi úszásban világ- és Európa-bajnok Rasovszky Kristóf a felnőtt vb-n mindhárom távon elindul, és a Duna Arénában is bemutatkozik 1500 gyorson. Azt mondja, feldobja, hogy hazai közönség előtt versenyezhet, és ha jól jön ki a lépés, dobogóra is esélyesnek tartja magát. A balatonalmádi edzőtáborban értük utol a felkészülése utolsó napjaiban.



Kenderesi Tamás: A lazaságból nem adok alább
 

Kenderesi Tamás: A lazaságból nem adok alább

Rió bronzérmese első nagymedencés világbajnokságára készül, és minden addig hátralévő napot számon tart. Győzelemre készül, és úgy érzi, a hazai közönség szeretete inkább hajtani, mintsem hátráltatni fogja. Kenderesi Tamást a debreceni edzőtáborban értük utol.


Michelisz: 2017 pályafutásom legfontosabb éve lesz
 

Michelisz: 2017 pályafutásom legfontosabb éve lesz

A következő lesz pályafutása legfontosabb éve, amikor a túraautó-világbajnoki cím megszerzését veszi célba a gyári Hondával versenyző Michelisz Norbert. Arról, hogy idén egyetlen ponttal lemaradt a dobogóról, azt mondja, ez csak motiválja. De azért fáj neki, hogy a WTCC-sorozatból távozó Yvan Muller az ő kárára adott búcsúajándékot hondás csapattársának.