Ónodi Eszter: Miben tud ez az ország összefogni, miben tud itt bárki bárkivel egységfrontra lépni?
A színpadon és azon kívül is szereti magát kihívások elé állítani, a pályán már rég nem tervez előre, és akkor tartja magát sikeresnek, ha a fia tíz év múlva is boldog ember lesz. A Katona József Színház társulatához huszonöt éve csatlakozott Ónodi Eszterrel – aki 2003-ban egyike volt a legsikeresebb magyar fiataloknak a(z akkori) Magyar Hírlap ötvenes listáján – beszélgettünk karrierről, kultúrharcról és arról, milyen nehéz ma kamasznak lenni.
hvg360: A húsz évvel ezelőtti kiadványhoz készült interjúban azt mondta, a karrierje tudatosabb időszakába lépett, rájött, hogy mi mindent szeretne még színészként kipróbálni. Mit sikerült ebből megvalósítani?
Ónodi Eszter: Ezt úgy érthettem, hogy minden lehetőséget megragadok, hogy a lehető legkevésbé használjam a rutinomat, próbáljak új terepeket, új aspektusokat megtalálni a személyiségemben. Erre továbbra is megvan bennem az indíttatás. Lehetséges, hogy megéreztem húsz évvel ezelőtt, hogy sok olyan felkérést fogok kapni, amiben a saját, nemcsak színészi, hanem egyéb határaimat is feszegetem majd. Jöttek sorba olyan szerepek, amelyek fizikai, szellemi, zenei kihívások elé állítottak. Eljátszottam az Aglaja című filmben egy légtornásznőt, pedig életemben nem gondoltam volna, hogy cirkuszi akrobatát fogok alakítani. Vagy szerepeltem a Chicagóban tavaly, pedig soha nem hittem, hogy valaha a Szegedi Szabadtéri Színpadon fogok musicalt énekelni. Ezekre éppen azért nem mondtam nemet, mert motiváltak.
hvg360: Mennyiben voltak ezek tudatos döntések és mennyiben megérzések?
Ó. E.: Jó ideje rájöttem, hogy ezen a pályán tervezni lehetetlen. Vagy legalábbis Magyarországon az. A társulati létezés még nyújt ugyan valamifajta védelmet, de úgy érzem, hogy ennek az utolsó utáni pillanatában vagyunk. Ha pedig megszűnnek a társulatok, akkor ez a védőháló is eltűnik majd, és még kiszolgáltatottabbá válnak majd a színészek.
1973-ban született Budapesten. Az ELTE angol szakán szerzett diplomát, de közben már felvételt nyert a Színház- és Filmművészeti Főiskolára is, ahol Zsámbéki Gábor volt az osztályfőnöke. 1996 óta játszik a Katona József Színházban, amelynek a főiskola elvégzése után tagja lett. Karrierje kezdete óta filmezik, országosan ismertté a 2000-ben megjelent Meseautó tette. 2003-ban a Magyar Hírlap kiadványában az ország 12. legsikeresebb fiataljának választották. Az Aglaja című filmben nyújtott alakításával 2013-ban elnyerte a Monte Carló-i nemzetközi filmfesztivál Arany Nimfa díját. 2021 óta az Ónodi Eszter & the Open Pub zenekar énekesnője. Párjával, a színész-rendező Keszég Lászlóval egy fiú szülei. Az Ónodi Eszterrel készült interjú annak a cikksorozatnak a része, amelyben azt nézzük végig, 20 év alatt mire vitte az akkor legsikeresebbnek tartott 50 magyar fiatal. A sorozat eddig megjelent részeit ide kattintva olvashatja el.
Szóval a tudatos tervezéssel elég rég leszámoltam. Inkább azt a stratégiát alkalmazom, hogy az élet hozta lehetőségekből igyekszem a legjobbakat kiszemezgetni, és azokat a legjobban megvalósítani. Az olyan időszakokat pedig, amikor éppen nincs munka, elfogadni és megtalálni bennük az örömöt, a jót.
A magánéletben a halálba tudom kergetni a páromat azzal, hogy mindig nagyon tudatosan próbálok tervezni, aztán az elképzeléseket egy perc alatt írja fölül valami, így egyfolytában variálom a dolgokat. A szándék tehát megvan bennem, de az élet maximális rugalmasságra kényszerít.