Andrea Horn


Íjászat a Parlament előtt, úszás a Dunában – megszereztük a 2036-os budapesti olimpia márciusi mestertervét

A Nemzetközi Olimpiai Bizottság bejelentette, hogy Magyarország is ott van a 2036-os olimpia lehetséges házigazdái között. A HVG birtokába jutott több olyan márciusi és áprilisi keltezésű dokumentum, amely felvázolja, hogyan festene egy budapesti olimpia, amelybe Bécs és Pozsony is bekapcsolódna. A tervek az ötödik Orbán-kormány utolsó időszakában készülhettek, kérdés, hogy milyen fogadtatásra találnak a Tisza-kormánynál.












„Sorra buknak ki ügyek, de az államtitkárság nem nyomozati hatóság” – interjú Kálnoki-Kiss Attila sportállamtitkárral

„Pillanatnyilag úgy érzem magam, mintha egy közel-keleti fúrótoronyparkban dolgoznék, ahol egyszerre nyolcszáz területen fúrunk lefelé, és hol ezt, hol azt találunk” – mondja Kálnoki-Kiss Attila sportállamtitkár, aki szerint „tizenhat évet nem lehet egyik pillanatról a másikra eltörölni”. A HVG-nek beszélt a tao-rendszer felülvizsgálatáról, a Fradihoz kapcsolódó ügyekről és a hazai sportrendezvények jövőjéről is.