Kovács Gábor

Szilveszteri létudat

Mit szépítsük a dolgot: a szilveszter igazi célja és értelme, hogy az ember tisztességgel átpoharazza magát az újévbe. Oknak épp elég, hogy végre vége van a pocsék óévnek, meg az örök remény, hogy az újban minden jobb és szebb lesz. Utóbbihoz pedig, lássuk be, évszázadok óta az alkoholos italok fogyasztásán keresztül vezet az út


Hogyan süssünk – Stollen recept

Hála a gasztro forradalomnak, mára nemcsak a vendéglátásunk van átalakulóban. Divatba jött a főzés, s ha némi fáziskéséssel is, de visszakéredzkedik a konyhákba a kenyér, a kalács, a péksütemények sütése. Pláne ünnepek közeledtével.


Hogy kerül a csizma az asztalra?

Minden italnak megvan a kultúrtörténete. S ebbe épp úgy beletartoznak a tárgyak, eszközök, szokások, rituálék, szólások, mint maga az élvezet folyékony alanya.



Söntés a rakparton

Csapszék, csehó, ivó, késdobáló, krimó, lebuj, talponálló. Melyikbe mennénk be szívesen? Egy söntésbe minden további nélkül betámasztunk egy pofa hideg sörre. Pláne, ha belga.


Nem vicc: egyre népszerűbb a sörlekváros pirítós

A sörélesztő, miután megtette kötelességét és beindította az erjedést, korábban mindig a hulladékban végezte. A takarékos szemléletű angolok viszont kidolgoztak egy eljárást, amivel ebből a nyúlós, ragacsos anyagból lekvárszerű, kenhető és emberi fogyasztásra alkalmas valamit hoztak létre.


Folyékony kenyeret a népnek – sörben úszik Budapest

Minden héten sörfesztivál – ez a magyar főváros júniusi ajánlata. Utánajárhatnánk, hogy van-e Európában még egy város ahol ennyi sörfesztivál jut egy lakosra, de minek. A gyakorlat bebizonyította, hogy mi magyarok szeretünk ázsiai körülmények között szórakozni, műanyag pohárból sört inni, modern budikban dolgunkat végezni, és ami különösen vonzóvá teszi mindezt, hogy a cucc még drága is.


Tökéletes tökfőzelék bónusszal – recept

Nem állítjuk, hogy tömegek tavaszi-nyári kedvence a kapros tökfőzelék. Ki a tököt nem szívleli, ki a kaprot ki nem állhatja, a kettő együtt pedig jó sűrű, lisztes rántással valóságos konyhai mumus lehet. Mi mégis megpróbálunk újabb híveket verbuválni ennek a nem-hivatalos hungarikumnak.


A sörfőzés nagymesterei - belga sörünnep

Az átlag magyar sörfogyasztó, ha belga sört iszik, az jobbára a hazai főzésű Stella Artois. S nem gondolja, hogy Belgium a sörfőzés nagyhatalma. A nem átlagos időről időre próbálja felmérni a belga sörök sokféleségét, ami viszont még a szakértők számára is szinte nyomon követhetetlen. Szerencsére a hazai piacon, néhány vállalkozó kedvű vendéglátósnak köszönhetően, immár tizenöt éve a belga sörök igen széles választékából válogathatnak a különleges sörök rajongói, akik hajlandók egy sztenderd magyar sör árának a többszörösét kifizetni.


Sörisszák Mekkája: Prága

Felesleges álszenteskedni. A Prágába látogató magyar turisták számottevő többsége letudva a kötelező városnézést, elsősorban a jó cseh söröket és a sajátos hangulatú sörözőket keresi a Moldva két partján.



A sörök is labdába rúghatnának

Szent Flórián, a sörfőzők védőszentje nyilván nem focirajongó: mi más magyarázata lenne annak, hogy az EB elődöntőiben olyan borisszák kerültek, mint a spanyolok, a portugálok és az olaszok. A sör nagyhatalmak közül egyedül Németország jutott el a legjobb négy közé.


Van, aki töltve szereti - recept

Akármilyen üde, zöld, friss tavasz hírnöke, tele nagyszerű vitaminokkal és ásványi anyagokkal, mégis csak karalábé. Nevének hallatán sokaknak a menzás paradicsomos káposzta kategória ugrik be. Még a szagát is érzik a rántásos karalábéfőzeléknek. Lehet másként is.



Hogyan készül a chili con carne? - recept

Ha van egyszerű alapanyag, ami valóságos hollywoodi karriert futott be, akkor az a bab. Pedig nem is olyan régen még a szegény ember gesztenyéjének nevezték, és a 20. század első felében is a legolcsóbb, leghétköznapibb eledelnek számított.


Miért van a karácsonyi asztalon hal? - recept

A mai értelemben vett, keresztény karácsonyról a IV. század óta emlékezünk meg. Eredetileg december 25-e Jézus születésnapja, az előző este karácsony vigíliája, más szóval karácsony böjtje vagy Szenteste. A keresztény hagyomány alapján a karácsonyi böjt december 24-én éjfélig tartott.


A fűszer, amelyért hét hízott ökröt is adtak – recept

Már régi szakácskönyveinkben is gyakran találkozunk a szerecsendió említésével: elődeink a „borsos tyúkhústól” a „majoránna lév”-ig, főzelékektől a különféle pástétomokig, levesektől a húsokig, halételektől a mártásokig ételek sokaságát ízesítették a reszelékével vagy finomra tört virágával.


Az egyik legkedveltebb téli étel háromféleképpen - recept

Ha egy francia vagy spanyol étteremben rakott káposztát rendelnénk, igen furcsán néznének ránk. Meglepetések itthon is érhetnek bennünket, mert nyilván, mint sok mást, ezt a közkedvelt téli ételt is ahány háziasszony, annyiféleképpen készíti el. A konszenzus, hogy az egyetlen, ami nem hiányozhat egy valódi rakott káposztából, a savanyú káposzta.


Mire jó a pangasius? – Recept

Itthon az egyik legkelendőbb hal a – harcsafélék családjába tartozó – vietnami importból származó pangasius. Népszerűsége különösen az éttermekben érhető tetten, kedvező árának és könnyű feldolgozhatóságának köszönhetően. Ismerkedjünk meg vele.


A tökéletes pacalpörkölt – recept

Igaz, hogy pörköltben él a nemzet, de azért a pacal mindig is megosztotta a népeket. Kétféle ember van, aki szereti, és aki nem. Ezzel nem mondtunk túl sokat. Ízlések és pofonok különbözők, ám sok minden a látványtól, s persze a szagoktól függ.