Csak árpa, komló és víz – 500 éves a Reinheitsgebot
Amikor 1516. április 23-án Bajorországban kihirdették a Sörtisztasági Törvényt, egy olyan sörfőzési szentháromság született, melynek hatásai mind a mai napig érezhetők.
Amikor 1516. április 23-án Bajorországban kihirdették a Sörtisztasági Törvényt, egy olyan sörfőzési szentháromság született, melynek hatásai mind a mai napig érezhetők.
Meglehetősen szokatlan, ha egy nagyobb gyár tulajdonosa színre lép, és nemcsak, hogy keresi és finanszírozza a lehetőségeket termékei reklámozására, hanem az arcát is adja hozzá. Persze, ha sörről van szó, az mindjárt más. S pláne, ha ez történetesen a cseh Stanislav Bernard.
A közelmúltban nem éppen szokványos díjkiosztó gálára került sor sörös berkekben. A Főzdefeszt szokás szerint kihirdette az év sörfőzőjét és sörfőzdéjét, díjat kapott a legszebb sörcímke is. Ami azonban meglepetés volt, amint azt a szervezők jelezték „egy páratlan, iparágon átívelő összefogás keretében”, közösen jegyezték az eseményt a Magyar Sörgyártók Szövetségével, melynek igazgatója adta át a legjobbnak tartott sörmédiumnak járó díjat.
Ha az egy főre jutó sörfesztiváloknak világversenye lenne, akkor biztos, hogy Budapest dobogós, de legalább pontszerző helyen végezne. Így van ez évek óta. S gyanítjuk, hogy a siker újabbakat generál majd. Úgy tűnik, sörfesztezni nyereséges vállalkozás.
Képtelen természetrajz. Elsőre ez a cím jutott eszünkbe, ahogy végigvettük a prágai sörözés módozatait, leginkább az elkövetők típusai szerint. De egyrészt – irodalmilag - a cím foglalt, másrészt a dolog egyáltalán nem képtelen.
Háromféle evő létezik. Van, amelyik inkább éhen hal, de nem vesz a szájába belsőséget. Van a látens, aki titokban két fitnesz saláta között befalja, aztán gyónni megy. A harmadik igen bensőséges viszonyt ápol a belsőségekkel. Különösen a pacallal. Ehhez erős gyomor és idegzet kell. Pláne egy fesztiválon.
Schillinger Attila a Magyar Sörgyártók Szövetségének új igazgatója le akar számolni a sörsztereotipiákkal.
Nagyon össze kell kapnia magát kulturált sörisszának, ha lépést akar tartani a fesztiválokkal. Még egy alvás a nagy budavári kóstolgatásokig, miközben még ki se heverte a hétvégi Főzdefesztet.
A sörfőzés történelmében, a nagyok uszkve másfél évszázados hegemóniája után meglehetős felfordulást okozott a legújabbkori kézműves és házi sörfőzők megjelenése. Elképesztő, milyen renitenskedésre képesek, amivel elég sok örömet tudnak okozni.
Az idei március 15-e egyik kellemes, vidám és politikamentes eseménye a ferencvárosi Élesztő-ben megrendezett IV. Házisörfőzők Nemzetközi Versenye volt, amelyre nyolc országból érkeztek nevezések.
Mit szépítsük a dolgot: a szilveszter igazi célja és értelme, hogy az ember tisztességgel átpoharazza magát az újévbe. Oknak épp elég, hogy végre vége van a pocsék óévnek, meg az örök remény, hogy az újban minden jobb és szebb lesz. Utóbbihoz pedig, lássuk be, évszázadok óta az alkoholos italok fogyasztásán keresztül vezet az út
Hála a gasztro forradalomnak, mára nemcsak a vendéglátásunk van átalakulóban. Divatba jött a főzés, s ha némi fáziskéséssel is, de visszakéredzkedik a konyhákba a kenyér, a kalács, a péksütemények sütése. Pláne ünnepek közeledtével.
Minden italnak megvan a kultúrtörténete. S ebbe épp úgy beletartoznak a tárgyak, eszközök, szokások, rituálék, szólások, mint maga az élvezet folyékony alanya.
Az szinte teljesen bizonyos, hogy aki megfordult már Prágában, vagy akár cseh kocsmák bármelyikében, az találkozott az újabban nálunk is fel-feltűnő, ecetes lében pácolt cseh szafaládéval, közismertebb nevén az utopeneccel, azaz vízbefulladttal.
Csapszék, csehó, ivó, késdobáló, krimó, lebuj, talponálló. Melyikbe mennénk be szívesen? Egy söntésbe minden további nélkül betámasztunk egy pofa hideg sörre. Pláne, ha belga.
A sörélesztő, miután megtette kötelességét és beindította az erjedést, korábban mindig a hulladékban végezte. A takarékos szemléletű angolok viszont kidolgoztak egy eljárást, amivel ebből a nyúlós, ragacsos anyagból lekvárszerű, kenhető és emberi fogyasztásra alkalmas valamit hoztak létre.
Minden héten sörfesztivál – ez a magyar főváros júniusi ajánlata. Utánajárhatnánk, hogy van-e Európában még egy város ahol ennyi sörfesztivál jut egy lakosra, de minek. A gyakorlat bebizonyította, hogy mi magyarok szeretünk ázsiai körülmények között szórakozni, műanyag pohárból sört inni, modern budikban dolgunkat végezni, és ami különösen vonzóvá teszi mindezt, hogy a cucc még drága is.
Nem állítjuk, hogy tömegek tavaszi-nyári kedvence a kapros tökfőzelék. Ki a tököt nem szívleli, ki a kaprot ki nem állhatja, a kettő együtt pedig jó sűrű, lisztes rántással valóságos konyhai mumus lehet. Mi mégis megpróbálunk újabb híveket verbuválni ennek a nem-hivatalos hungarikumnak.
Az átlag magyar sörfogyasztó, ha belga sört iszik, az jobbára a hazai főzésű Stella Artois. S nem gondolja, hogy Belgium a sörfőzés nagyhatalma. A nem átlagos időről időre próbálja felmérni a belga sörök sokféleségét, ami viszont még a szakértők számára is szinte nyomon követhetetlen. Szerencsére a hazai piacon, néhány vállalkozó kedvű vendéglátósnak köszönhetően, immár tizenöt éve a belga sörök igen széles választékából válogathatnak a különleges sörök rajongói, akik hajlandók egy sztenderd magyar sör árának a többszörösét kifizetni.
Felesleges álszenteskedni. A Prágába látogató magyar turisták számottevő többsége letudva a kötelező városnézést, elsősorban a jó cseh söröket és a sajátos hangulatú sörözőket keresi a Moldva két partján.