Lengyel Tibor

Lengyel Tibor
A kormányzat által az EU felé eljátszott társadalmi egyeztetésnek így az égvilágon semmi értelme nincs
 

A kormányzat által az EU felé eljátszott társadalmi egyeztetésnek így az égvilágon semmi értelme nincs

Több tucat, már az EU-s pénzszerző vállalásoknak megfelelő társadalmi egyeztetés zárult le törvénymódosításokról, kormányrendeletekről. Mindnél az lett az eredmény – részletek közlése nélkül –, hogy „érdemi észrevétel nem érkezett.” A társadalmi párbeszédet az Orbán-kormány jobban szereti a maga által kreált nemzeti konzultációkkal letudni, még ha azoknak sincs semmi értelmük.


Az operatív törzs titkolt jegyzőkönyveit maga a bíró fogja átnézni a HVG által indított perben
 

Az operatív törzs titkolt jegyzőkönyveit maga a bíró fogja átnézni a HVG által indított perben

A Belügyminisztérium irattárában iratok átvizsgálásával folytatódik az a per, melyet még tavaly nyár elején indított lapunk, a HVG, hogy megtudjuk végre, mi áll a koronavírus-járvány elleni operatív törzs üléseinek jegyzőkönyveiben. Az iratokat az állam nagyon nem akarja kiadni: először döntés-előkészítő jellegükre hivatkoztak, majd állításuk szerint titkosították a dokumentumokat, sőt egy külön kormányhatározattal is igyekeznek blokkolni az információk nyilvánosságra kerülését.



Kaotikus az állami rezsikompenzáció, 68 milliárdot nem is az önkormányzatok kapnak
 

Kaotikus az állami rezsikompenzáció, 68 milliárdot nem is az önkormányzatok kapnak

A 144 milliárdnyi, önkormányzati rezsikompenzációra szánt állami pénz nyomába eredtünk. Kiderült, hogy a 10 ezer fő feletti települések 44 milliárdján kívül a kisebbek egy része is kapott pénzt, de arról a 32 milliárdról nincs nyilvános lista. A települések hiába várnak egy újabb támogatási körre, mert a megmaradt 68 milliárdot a kormány az önkormányzati távhőcégek direkt dotálására szánja.



Csak az a biztos, hogy úgy ad rezsikompenzációt az önkormányzatoknak az állam, hogy közben többet szed be tőlük
 

Csak az a biztos, hogy úgy ad rezsikompenzációt az önkormányzatoknak az állam, hogy közben többet szed be tőlük

Akár kormánypárti, akár ellenzéki, fogalma sincs a 3200 önkormányzat egyik polgármesterének sem, hogy milyen objektív vagy szubjektív szempontok alapján, pontosan mikor és mennyi pénzre számíthat a kormányzattól az ígért rezsikompenzációként. Az biztos, hogy amit végül kapnak, csak töredéke lesz a szükségesnek, miközben az önkormányzatok adófizetési kötelezettsége nő. Vagyis örülhetnek, ha a kormány az egyik kezével legalább egy kicsit visszaad abból, amit a másikkal elvesz tőlük.


A diplomatának készülő Volner János szinte semmilyen feltételnek nem felel meg, de a külügy megoldja „okosba
 

A diplomatának készülő Volner János szinte semmilyen feltételnek nem felel meg, de a külügy megoldja „okosba"

Se itthon elismert felsőfokú végzettsége, se ilyen nyelvvizsgája nincs a szingapúri külgazdasági attasénak készülő exjobbikos Volner Jánosnak, csak egy kamuegyetemként ismert orosz, fizetős képzésen kapott diplomája, amihez a vizsgáit is magyarul tette le. Hogy a diplomataságához hiányzó feltételeket hogyan teljesíti, Volner nem árulta el, de a hvg.hu úgy tudja, felmentést kaphat alóluk.



Közpénzből jótékonykodó méltóságok: Novák az elesetteket, Áder a tehetségeket, Kövér a filatelistákat támogatta
 

Közpénzből jótékonykodó méltóságok: Novák az elesetteket, Áder a tehetségeket, Kövér a filatelistákat támogatta

Novák Katalin köztársasági elnök főleg az ukrajnai háborúval összefüggő humanitárius és karitatív célokra költött államfői adomány-keretéből, míg elődei – akiknek szintén van ilyen, évi 73 milliós keretük közpénzből – a tehetségkutatásra, egészségügyi és oktatási célokra, gyerekek segítésére. Kövér László házelnöknek pedig a bélyeggyűjtők és a hagyományőrzők köszönhetnek idén sokat.




Polt Péter négy oldalon keresztül magyarázza, miért nem lett gyanúsított Farkas Flóriánból
 

Polt Péter négy oldalon keresztül magyarázza, miért nem lett gyanúsított Farkas Flóriánból

Az Országos Roma Önkormányzat elnökeként ugyan a volt fideszes képviselő, Farkas Flórián írta alá a botrányos “Híd a munka világába program” fő szerződéseit, ám a végrehajtásban nem vett részt, és terhelő vallomást sem tettek rá – indokolta a legfőbb ügyész, miért nem lett gyanúsított Farkas. Az ügyben a nyomozást nemrég megszüntették, de az Integritás Hatóság nem engedi el a témát.






Hadházy Ákos az Ab által visszadobott panaszáról a nemzeti konzultáció ügyében: „Erre számítottunk, irány Strasbourg”
 

Hadházy Ákos az Ab által visszadobott panaszáról a nemzeti konzultáció ügyében: „Erre számítottunk, irány Strasbourg”

Visszadobta az Alkotmánybíróság Hadházy Ákosnak a nemzeti konzultációra vonatkozó panaszát – korábban a választási bizottság, majd a Kúria is elutasította azt. A független képviselő most a strasbourgi Emberi Jogok Európai Bíróságához fordul, kérve annak kimondását, hogy a kormány akciója sérti a szabad választás jogát.