Lengyel Tibor

Lengyel Tibor


Embercsempész akart belépni a határvadászokhoz, de kiszűrte a Nemzeti Védelmi Szolgálat
 

Embercsempész akart belépni a határvadászokhoz, de kiszűrte a Nemzeti Védelmi Szolgálat

Nemcsak az alkalmassági vizsgákon esnek ki sokan a határvadásznak jelentkezők közül, van, akit a bűnmegelőzési célú átvilágítást végző szolgálat szűr ki. Így bukott le egy, a határvadászok közé beépülni próbáló embercsempész is – árulta el Rétvári Bence miniszterhelyettes a honvédelmi és rendészeti bizottság ülésén, ahol amúgy olyan létszámadatokat közölt, amelyeket nehéz megfejteni.



Idén is könnyen átverhető az online nemzeti konzultáció
 

Idén is könnyen átverhető az online nemzeti konzultáció

Alapvető, filléres biztonsági elemeket sem tartalmaz a nemzeti konzultáció online felülete. Csak az e-mail-címnek kell létezőnek lennie, minden más adat elgépelhető, behazudható. Kipróbáltuk, és Charles Darwin, a 130 éves besenyszögi lakos nevében sikeresen kitöltöttük az ívet. Az eddig visszaérkezett 340 ezer válasz alapján ráadásul úgy tűnik, hiába megy el rá akár 10 milliárd forint, ez a nemzeti konzultáció aligha dönt majd részvételi rekordot.




Mesterfodrász, ősfideszes, és a Krskó-Csetényi páros cégei örülhetnek a Szerencsejáték-millióknak
 

Mesterfodrász, ősfideszes, és a Krskó-Csetényi páros cégei örülhetnek a Szerencsejáték-millióknak

Az októberben szétosztott 100 millió forintnyi közpénzadomány felének örülhetett Krskó Tibor cége, 15 milliónak pedig Csetényi Csaba vállalkozása – korábban a Krskó-Csetényi páros milliárdos médiatenderek nyert a kormányzattól. De jutott még Hajas László mesterfodrász cégének, a Mária evangéliuma rockoperára, a református szeretetszolgálatnak, és az úszóknak is.



Civil szakértőket toboroz a hatóság a Korrupcióellenes Munkacsoportba, bár előre szólnak, nem biztos, hogy ér bármit a munkájuk
 

Civil szakértőket toboroz a hatóság a Korrupcióellenes Munkacsoportba, bár előre szólnak, nem biztos, hogy ér bármit a munkájuk

Az EU felé tett vállalásként kipipálható, de hatékony, érdemi jogosítványok nélkül az Integritás Hatóság munkáját segítő Korrupcióellenes Munkacsoport még a hatóságnál is súlytalanabbnak ígérkezik, olyannyira, hogy oda még civileket is beengednek. Sőt: véleményük is lehet, csak éppen senkit nem érdekel. Ezért sincs nagy tolongás részükről a most közzétett pályázatra, ahol tagjelölteket keresnek.


Az első ciklusban még nagy volt a jövés-menés, de 2010 óta az Orbán-kormányokból nem divat csak úgy lelépni
 

Az első ciklusban még nagy volt a jövés-menés, de 2010 óta az Orbán-kormányokból nem divat csak úgy lelépni

Palkovics László miniszter lemondása a ritka események sorába illik: az utóbbi négy Orbán-kormányban – azon kívül, ha valaki más fontos megbízatást kapott – nem volt túl gyakori a fluktuáció. Nem úgy Orbán első kabinetjében, 1998-2002 között ugyanis még sokan cserélődtek. A kétharmaddal a háta mögött, 2010 óta azonban Orbán keményebben fogja a minisztereit, azóta egy tárcavezető távozott, egy pedig csak fenyegetőzött a lemondásával.


A jelentkezők 36 százaléka alkalmatlan határvadásznak
 

A jelentkezők 36 százaléka alkalmatlan határvadásznak

Mindössze 811 határvadász tett esküt október 10-ig, ami messze elmarad az első körben kitűzött 2200-tól, pláne az áhított négyezertől. A kevés feltétel és az akár 400 ezres bruttó havi bér miatt az érdeklődők száma tízezres, de a jelentkezését be is adó már jóval kevesebb. Aztán közülük is kiesik minden harmadik, mert alkalmatlan – derül ki a statisztikákból.


Gulyás lényegében elismerte, hogy csak időhúzásra jó a NATO-csatlakozás ügyében a társadalmi vita, de ez is Brüsszel miatt van
 

Gulyás lényegében elismerte, hogy csak időhúzásra jó a NATO-csatlakozás ügyében a társadalmi vita, de ez is Brüsszel miatt van

A kormány kitart amellett, hogy nem direkt húzzák-halasztják a svéd és finn NATO-csatlakozás ratifikálását, hanem csak úgy tűnik, és ráadásul ez is Brüsszel miatt van, de nem úgy. Azt Gulyás Gergely miniszter is elismerte, hogy az ügyben indított társadalmi vitának semmi értelme, de ez is Brüsszel miatt van. A késlekedésre adott többi kormányzati kifogás legalább ilyen átlátszó.


A Reklámszövetség ezzel az indoklással nem vizsgálja a kormány bombás hirdetését: Nem. De igen. De nem.
 

A Reklámszövetség ezzel az indoklással nem vizsgálja a kormány bombás hirdetését: Nem. De igen. De nem.

Nem indít vizsgálatot a Reklámszövetség a kormány nemzeti konzultációt népszerűsítő bombás hirdetései miatt. A szervezet először azzal indokolt, hogy ezek politikai hirdetések, majd a társadalmi célúként feladott hirdetésekről is megállapította, hogy azok valójában politikaiak, így nem tud mit tenni, egyébként mindegy is, mert a Reklámetikai Kódex a kormányra úgysem vonatkozik.


Már nem dolgozhat ügyvédként Völner Pál, a korrupcióval vádolt volt államtitkár
 

Már nem dolgozhat ügyvédként Völner Pál, a korrupcióval vádolt volt államtitkár

Nem gyakorolhatja október vége óta ügyvédi tevékenységét Völner Pál. A bírósági végrehajtói kar korrupciós botrányába belebukott volt igazságügyi államtitkár néhány hete még dolgozott, de ügyvédi státuszát inaktívra változtatta a kamara a vele szembeni vádemelés után. Fegyelmi eljárás is folyik ellene, ha bűnösnek találják, soha többet nem praktizálhat ügyvédként.


Hiába a kormány fogadkozása, továbbra sincs tervben a svéd és finn NATO-tagság ügye a parlamentben
 

Hiába a kormány fogadkozása, továbbra sincs tervben a svéd és finn NATO-tagság ügye a parlamentben

A valóság a jelek szerint nem tiszteli sem Orbán Viktor és kormánya elköteleződését a svéd és finn NATO-csatlakozás mellett, sem pedig Gulyás Gergely miniszter fogadkozását, hogy erről még év végéig dönt a parlament. A december 7-ig tartó őszi ülésszak napirendjén ugyanis ez a téma nem szerepel, ráadásul közben társadalmi vitára is bocsátották a kérdést, ami jogilag értelmezhetetlen.


Szijjártó osztálytársa Poltnál is régebb óta van a székében, és most újabb 6 évre beleülhet
 

Szijjártó osztálytársa Poltnál is régebb óta van a székében, és most újabb 6 évre beleülhet

Szijjártó Péter külügyminiszter gimnáziumi osztálytársa, Tóth András még Polt Péternél is régebb óta van pozícióban: 2010 októbere óta a Gazdasági Versenyhivatal elnökhelyettese, egyúttal a Versenytanács elnöke. Egyszer már újrázhatott, és most újabb 6 évre kinevezték, miután májusban egy törvénymódosítással lehetővé tették a korlátlan újraválasztását.




A Momentum a Reklámszövetséghez fordult a bombás kormányhirdetés ellen, a DK feljelent
 

A Momentum a Reklámszövetséghez fordult a bombás kormányhirdetés ellen, a DK feljelent

Miután már teleplakátolták vele a fél országot, a kormány kitart a nemzeti konzultációját népszerűsítő reklám mellett, amely "a brüsszeli szankciókat" egy bombával ábrázolja. A Momentum elnöke viszont a Magyar Reklámszövetséghez fordult miatta, de egyelőre lepattant róluk. Pár éve a szövetség elítélte a kormány "sorosozós" reklámjait, de állásfoglalásuknak nincs jogi következménye, a kormányra pedig amúgy sem vonatkozna. A DK közben feljelentést tett közveszéllyel fenyegetés miatt.