Pelle János

Pelle János
Tóth Zoltán: A politikusok kisajátítják a közigazgatás szakterületeit
 

Tóth Zoltán: A politikusok kisajátítják a közigazgatás szakterületeit

Tóth Zoltán, az Európai Választási Szakértők Szövetségének elnöke óva inti a politikusokat, hogy rátegyék kezüket a közigazgatás szakembereket igénylő szintjeire. Az Országos Választási Iroda (OVI) éléről 2004-ben felmentett szakember jól ismeri a magyar parlamentarizmus utóbbi két évtizedének történetét, beleértve az alkotmányozás körül folyó közjogi kötélhúzást is.


Pokol Bélát sötét jóslatairól kérdeztük
 

Pokol Bélát sötét jóslatairól kérdeztük

Pokol Béla, az ELTE jogi kara politológiai intézetének professzora, szociológus, politológus, jogász, 1998 és 2002 között a Független Kisgazdapárt képviselője, megirigyelte Thilo Sarrazin német bankár és közíró „babérjait”. Legutóbbi cikkében arra hívja fel a figyelmet, hogy amennyiben a demográfiai trendek folytatódnak, 2050 táján a drasztikusan csökkenő és elöregedő magyar lakosságon belül eléri az egyharmadot a cigány népesség aránya. Mivel többséget alkotnak majd a fiatal, munkaképes korosztályokban, rájuk hárul majd az idősebbek eltartása.


Fogy a magyar – mit tehetünk?
 

Fogy a magyar – mit tehetünk?

Egyes számítások szerint 2010 szeptemberében a magyar népesség száma a lélektani határnak számító tízmilliós határ alá csökkent. Érdemes azon elgondolkodni, hogy nacionalizmusnak számít-e a magyar nyelven beszélő, magyar identitású emberek fogyatkozása miatt érzett aggodalom. Vagy a másik oldalról: érdemes-e félreverni a harangokat?


Hassay Zsófia a panamák után rendet ígér Terézvárosnak
 

Hassay Zsófia a panamák után rendet ígér Terézvárosnak

Megtisztítaná az ingatlanpanamákkal fertőzött terézvárosi önkormányzatot Hassay Zsófia, a kerület fideszes polgármester-jelöltje. Hassay Zsófia már 1998-ban, huszonöt évesen egyéni mandátumot szerzett Terézvárosban, majd a képviselő-testület alpolgármesternek választotta. Szakterülete a humán szféra, mindenekelőtt az oktatás volt, ami érthető, mert végzettségére nézve pedagógus, francia-magyar szakos tanár.


A cigányok elleni sorozatgyilkosság és a titkosszolgálatok tisztázatlan szerepe
 

A cigányok elleni sorozatgyilkosság és a titkosszolgálatok tisztázatlan szerepe

Amikor egy évvel ezelőtt, 2009 augusztus végén a Nemzeti Nyomozó Iroda kommandósai Debrecenben letartóztatták a cigányok elleni sorozatgyilkosságok feltételezett elkövetőit, úgy tűnt, a bírósági tárgyalással és az ítélethirdetéssel lezárul az ügy. Ám azóta újabb információk kerültek elő a gyilkosságsorozat hátteréről, ezért úgy tűnik, a teljes igazságot csak most, a titkosszolgálatok vezetőinek teljes cseréjét követően ismerhetjük meg.


A Pókerszövetség ádáz harca a kaszinó-lobbival
 

A Pókerszövetség ádáz harca a kaszinó-lobbival

Magyarországon az utóbbi tíz évben rendkívül népszerű lett a póker, az „élő játékosok” (tehát nem az online-póker résztvevőinek) érdekeit a 2007-ben megalakult Magyar Pókerszövetség képviseli, élén Tatár Gergely közgazdásszal. Vele beszélgetünk a Pókerszövetségnek a rivális kaszinó-lobbival vívott ádáz csatáiról. Egyelőre ők állnak nyerésre, nekik kedvez a szerencsejáték-törvény május elsején hatályba lépett módosítása. Közben az online-póker terjed az egész világon, Nyugat Európában már adóznak is a nyertesek.


Pozsgay Imre Gorbacsov telefonjáról és a készülő alkotmányról
 

Pozsgay Imre Gorbacsov telefonjáról és a készülő alkotmányról

Az új magyar alkotmány kidolgozásában részt vesz Pozsgay Imre is, az 1989-90-es rendszerváltás egyik fő mozgatója az MSZMP részéről, egykori államminiszter. Az alábbi interjúban többek között elmondja, milyen meggondolásokból volt kénytelen feladni 1989-ben szándékát, hogy pártszakadást idézzen elő az MSZMP-ben, továbbá: miért hiúsult meg az 1994-es alkotmányozási kísérlet.


Budaházy a Jobbik időzített bombája
 

Budaházy a Jobbik időzített bombája

Budaházy György komoly dilemmát jelent a Jobbiknak, támogatása körül máris törésvonalak jelentkeznek. A párt mérsékeltjei legszívesebben elfeledkeznének róla, a Gaudi-Nagy Tamás és Morvai Krisztina vezette tábor viszont politikai fogolynak titulálja és küzd kiszabadításáért. Budaházynak akár már az ősz folyamán szembe kell néznie a felelősségre vonással.


„Orbán Rosenberg” – egy nyelvi lelemény margójára
 

„Orbán Rosenberg” – egy nyelvi lelemény margójára

A Jobbik egyik politikusa, a Kossuth téren szónokolva kéttucatnyi hallgatósága előtt, pellengérre tűzte a magyar kormány illetve Orbán Viktor készségét, hogy leülnek tárgyalni a Nemzetközi Valutalap Közép-Európáért és a Baltikumért felelős regionális képviselet-vezetőjével, Christopher Rosenberggel. „Orbán Rosenberg” – ismételgette, saját humorától megittasulva, a szónok.


Közszféra: nem hagyják magukat, az Alkotmánybírósághoz fordultak
 

Közszféra: nem hagyják magukat, az Alkotmánybírósághoz fordultak

A Magyar Köztisztviselők és Közalkalmazottak Szakszervezete (MKKSZ) élesen ellenzi, ahogy az Orbán-kormány saját képére szabja a közszférát. Fehér József, az MKKSZ főtitkára bejelentette: az Alkotmánybírósághoz fordultak a kormánytisztviselők jogállásáról szóló törvény azon rendelkezései miatt, amelyek az indoklás nélküli felmondásra, illetve a két hónapos felmondási időre vonatkoznak. Mind a 680 ezer közalkalmazottat érinti az a törvénymódosítás, amely augusztus elsejétől a két hónapon felüli, a két millió forintot meghaladó végkielégítések 98 százalékos megadóztatását írja elő. Érlelődik a szakszervezetek és a kormány közötti konfrontáció.


Bábolna után Sukoró? – Budai Gyula a felelősöket kutatja
 

Bábolna után Sukoró? – Budai Gyula a felelősöket kutatja

Bábolna ügyében már vannak gyanúsítottak, Sukoró ügyében egyelőre ismeretlen tettes ellen folyik a nyomozás. Budai Gyula, a MAGOSZ szövetségi igazgatója, fiideszes képviselő, akit a miniszterelnök az állami földek elherdálásának kivizsgálásával bízott meg, többek között utánanéz, milyen felelősség terheli Gyurcsány Ferencet, Veres Jánost, illetve Bajnai Gordont a magyar államnak komoly veszteséget okozó, a sukorói kaszinóváros-beruházással összefüggő földcsere ügylet kapcsán.


Miért nem sikerült Magyarországon a finnlandizáció?
 

Miért nem sikerült Magyarországon a finnlandizáció?

Finnország a harmincas évektől szinte a nyolcvanas évek végéig követendő mintának számított a magyar demokraták között. A finnek háborút vívtak a Szovjetunióval, majd a náci Németország oldalán újra hadba szálltak ellene, 1944 augusztusában páratlanul előnyös fegyverszüneti feltételeket sikerült kialkudniuk, s ha korlátozottan is, de megőrizték szuverenitását. Volt-e erre Magyarországnak is esélye?


Fény derülhet a TV ostrom rejtélyeire - Interjú Balsai Istvánnal
 

Fény derülhet a TV ostrom rejtélyeire - Interjú Balsai Istvánnal

Többszáz rendőr tétlenül ácsorgott, Gergényi nézelődött, Gyurcsány a rendőrségi központban követte nyomon az eseményeket, miközben a huligánok akadálytalanul garázdálkodtak a TV székház előtt. Vajon tudatosan szervezett provokáció volt, ami szeptember 17-én történt? És az október 23-i rendőri brutalitásokra ki adott parancsot? Gyurcsány blogjában jelezte, készül az ellene indítandó perre, készen áll, hogy vádlottból vádló legyen. Egy ilyen pernek mekkora esélye van? – kérdeztük többek között Balsai Istvánt, akit Orbán Viktor a 2006. októberi események kivizsgálásával bízott meg.