Az Európai Bizottság kötelezettségszegési eljárást indított Magyarország ellen a lombikklinikák államosítása miatt
Úgy vélik, a kormány az államosítással sértette a letelepedés szabadságát, ráadásul a lépést semmilyen közérdekű cél nem igazolja.
Úgy vélik, a kormány az államosítással sértette a letelepedés szabadságát, ráadásul a lépést semmilyen közérdekű cél nem igazolja.
A miniszterelnök gyermeke a felvételek szerint ott volt a találkozón a volt amerikai elnök rezidenciáján, és az esti koncerten is. A sajtóban utoljára akkor szerepelt, amikor Orbán Viktor a szalagavatójáról posztolt.
Magyarország az egyetlen tagország az Európai Unióban, ahol még mindig receptre írják fel a gyógyszert, a szülész-nőgyógyászat tagozat most szavazásra bocsátotta a kérdést. Döntést azonban nem ők hoznak.
Nem világos, hogy miért pont a XIV. kerületi Jókai Mór általánost nézték ki maguknak, de Zuglóban korábban több egyházi átvétel is meghiúsult. A szülőket váratlanul érte a hír, de az eljárást minden esetben meg kell indítani, melynek része a szavazás is. Az iskolával nemrég Borbély Ádám, a kerület fideszes polgármesterjelöltje kampányolt.
Most sem kellett kellemetlen kérdésekre válaszolni a belügyminiszternek.
Több közvélemény kutatás is azt mutatja, hogy a kegyelmi botrány nem rázta meg az európai parlamenti választásokra készülő kormánypártot, pedig éppen két, európai színtéren is ismert politikusát veszítette el. Annál alaposabb átrendeződés várható az ellenzéki térfélen, ahol a széttöredezettség okozhat problémákat. A nyertesek között nemcsak a Kétfarkúak, hanem a Mi Hazánk is ott lehet.
Több minden előre jelzi a demenciát vagy az Alzheimer-kórt, amire érdemes odafigyelni, hiszen ha valaki csak a súlyos tünetek megjelenésekor – agresszió, elkóborlás, hallucináció – kerül orvoshoz, az azt jelenti, hogy elvesztegették az előző 5-6 évet – mondta a hvg360-nak adott interjúban Kázár Ágnes háziorvos, a Feledhetetlen Alapítvány kuratóriumi elnöke. A beszélgetésben elmondta, hogyan kell bánni egy demens emberrel, felsorolta a jellemző tüneteket, elmondta, mikor milyen orvost kell felkeresni, és mi alapján érdemes az idősotthont kiválasztani.
Magyarországon az elmúlt években egyre több szakember figyelmeztet a demenciában szenvedők számának robbanásszerű emelkedésére, arról azonban, hogy a hozzátartozók min mennek keresztül, sokkal kevesebb szó esik. A róluk szóló cikksorozatunk második részében Zsófia arról beszél, hogyan lehet túlélni a napokat, ha a 93 éves édesanya tünetei fizikai agresszióba váltanak át. Zoltán példáján keresztül pedig bemutatjuk, mi történik, ha egy család már jó előre gondoskodik az időskori ellátásról.
Nagyon úgy tűnik, hogy a magyar kormány a saját sikerének próbálja beállítani azt, hogy az amúgy is tervbe vett Gripen-megállapodásért cserébe megszavazhatják a svéd NATO-csatlakozást.
Az azonnali hatállyal kirúgott volt docens a munkaviszonyának helyreállítását, az elmaradt munkabére kifizetését, valamint sérelemdíj megfizetését kéri.
A református püspök befolyásolási kísérleteit szereti nem politikai, hanem tanácsadói munkája részeként beállítani. A köztársasági elnök tanácsadói testülete azonban megalakulása óta csak néhány alkalommal ült össze, és konkrét ügyekben nem kérték ki a tagok véleményét. A Sándor-palota tisztázhatná a helyzetet, de inkább hallgat.
Magyarországon az elmúlt években egyre több szakember figyelmeztet a demenciában szenvedők számának robbanásszerű emelkedésére, arról azonban, hogy a hozzátartozók min mennek keresztül, sokkal kevesebb szó esik. Most két cikkben – ez az első – azokat mutatjuk be, akik erejükön felül, gyakran hosszú éveken keresztül ápolták demenciában szenvedő hozzátartozójukat – míg végül a legtöbben belátták, hogy egyedül nem fog menni.
Az Egyesült Államok és több NATO-tagország nagykövete erős üzenetet küldött a magyar kormánynak.
A köztársasági elnök kegyelme végtelen: a terrorizmusért elítélt Budaházy György mellett a kiskorú fiúk zaklatását leplező bicskei gyermekotthon igazgatóhelyettesnek is jutott belőle, méghozzá a pápalátogatás ürügyén. Ha nem kerül be a Kúria határozatába, ki sem derül.
Ulf Kristersson csak azt követően jönne Budapestre, hogy az Országgyűlés ratifikálta Svédország NATO-csatlakozását. A Fidesz viszont megvárná a szavazással a két miniszterelnök találkozóját.
Az új összetételű OBT kedden megválasztott elnöke partnerséget szeretne a Kúriával és az Országos Bírósági Hivatallal. Ő pedig büszke arra, hogy a magyar demokrácia bírója lehet.
Az ALS-beteg Karsai Dániel sorstársai sírva beszéltek csalódottságukról a döntés után.
Nem lehet népszavazást tartani, mert ha igenek győznének, az sértené az Alaptörvényt. A referendum tétje az lett volna, kaphassanak-e a jelenlegi szabályokkal szemben büntetlenséget bizonyos esetekben az aktív eutanáziát segítők.
Zárt ülésen választották meg a megerősödött jogköröket kapott testület elnökét. Szabó Péter 2000 óta bíró, emellett európai jogi szaktanácsadó.
Megtartotta alakuló ülését az új összetételű és megerősített jogkörű, így már a döntéseknél is kikerülhetetlen Országos Bírói Tanács. Matusik Tamás leköszönő elnök arra figyelmeztette kollégáit, hogy a jogállam csak akkor működhet jól, ha az OBT független tud maradni. Varga Zs. András, a Kúria elnöke eközben burkoltan bírálta az Európai Bizottságot, és azt üzente, a jog nem lehet a harc eszköze.