Vándor Éva

Országomat egy orális szexért? Húsz éve Bill Clinton sliccét leste a világ

A Lewinsky-botrányként elhíresült ügy a felláció témájában elmélyítette ugyan az amerikaiak tudását, de azt már nehezebb volt dekódolni, hogy mennyire összetett és kártékony tud lenni a szex és a hatalom találkozása. Húsz évvel később már jobban látszik, hogy működött a hatalmi dinamika, Monica Lewinsky viszont még mindig nem tud szabadulni a szégyentől.



Ha tévésztárnak tökéletes, elnöknek is jó lesz?

Oprah Winfrey már világossá tette, hogy nem akar elnök lenni, de a Golden Globe-on elmondott beszéde után ezt már senki sem hiszi el neki. Hogyan és miért őrjítette meg Amerikát egy okos és szenvedélyes nő és néhány összeszedett gondolat? Mit mond a milliárdossá vált tévésről, Hollywoodról és Amerikáról ez a hirtelen jött lelkesedés?


Még mindig hiszünk a gyerek verésében

Ha a közbeszédből vagy a kommentekből indulunk ki, úgy tűnhet, hogy Magyarország a hétköznapi pofonok országa. A jelenség azonban számokban is mérhető, és az UNICEF legfrissebb eredményei elég elkeserítő képet festenek: túl sokan nincsenek tisztában azzal, hogy egy gyereket még indokolt esetben sem lehet elfenekelni vagy megpofozni.



Mikor lett a karácsony ilyen stresszes?

Az év legszebb időszakát a rárakódó terhek miatt néha tényleg nehéz szépnek látni. Valahol menet közben az ünnep feladatok és kötelezettségek listája lett, pedig nem kellene alapból stresszesnek lennie. Összegyűjtöttük a legjobb tippeket a karácsonyi kiégés ellen.



Lehet-e Emily Ratajkowski feminista, ha közben mindenki a mellét nézi?

Nem könnyű összeegyeztetni egy meztelen modell látványát és gondolatait, és Emily Ratajkowski nem segít eldönteni azt sem, hogy most akkor kié a teste: az övé, mert megmutatja, vagy a nézőé, mert látja? A status quo kiszolgálója vagy a női jogok élharcosa az, aki a feminizmus pajzsát maga előtt tolva vetkőzik?


Csak sémákat látunk, pedig az emberek nem sémákban élnek

Csángó Dániel egy 13 évvel ezelőtti baleset után egyszer csak kerekesszékben találta magát. Az új élete nemcsak a világát, hanem a világnézetét is felforgatta. A most éppen a metró akadálymentesítéséért kampányoló aktivistával a sztereotípiák rabságáról, a nemi szerepek egyensúlytalanságáról, a panelekben gondolkodás kockázatairól beszélgettünk, és szó volt arról is, hogy milyen a szőke nős viccek országában élni.


Induljon ki abból, hogy a tudás szexi!

Ismeretterjesztő könyvet akkor igazán jó olvasni, ha közben szórakozunk is. Szerencsére vannak szerzők, akik nemcsak a tudás, hanem a tudás örömének az átadását is komolyan gondolják. Az ő könyveikből válogattunk.





Ha már diktátor, legyen dekadens

Az eredetileg tanárnak készülő Mugabe a pedagógusi életpályamodell új dimenzióit nyitotta meg azzal, hogy választott szerepéből, Zimbabwe éléről 37 éven át nem hagyta magát elmozdítani. A személyi kultusz és a kleptokrácia találkozásából igazán önelégült életet teremtett meg magának és a családjának, aminek az abszurditása még fájóbb, ha azt vesszük, hogy közben gazdasági roncsot csinált az országból.




Így drogozta be egy gyógyszergyár Amerikát

A Sackler család a fájdalomra épített gyógyszerbirodalmat, és több évtizeden keresztül elhitette az amerikaiakkal, hogy az opioid fájdalomcsillapítók szedésével semmit sem kockáztatnak. A család birtokában lévő Purdue Pharma ellen most egymás után indulnak a perek az opioidválságban játszott szerepe miatt. Hogy tette függővé Amerikát egy elképesztően hatékony marketingkampánnyal egy gyógyszergyár?


Lomtalanítson úgy, mintha a halálra készülne!

Úgy gyűjtjük a lomokat, mintha nem lenne holnap, és nem gondolunk bele abba, hogy egyszer tényleg nem lesz, a felhalmozott tárgyaink pedig itt maradnak a szeretteinkre, akiknek ezzel óriási terhet teszünk a vállára. De miért is nem kezdjük el a rendrakást, amíg élünk? Ismerjék meg a legújabb lomtalanítási trendet, amely csak elsőre morbid, valójában felszabadító.



Belefojtjuk a nemi szerepekbe a gyerekeinket?

Vesszük a nemi sztereotípiákat, és egészen kicsi koruktól kezdve bombázzuk velük a gyerekeinket, így aztán felnőve a lányok az önbecsülésüket, a fiúk az érzéseiket veszítik el. De mi történik, ha elfelejtjük a fiús és a lányos ruhákat, és hagyjuk, hogy a gyerekeink gyerekek legyenek?