szerző:
hvg.hu

Megtörténhet, hogy az Apple-nek minden eladott zenelejátszó után fizetnie kell a redmondi óriásnak, amely birtokolja az iPodban használt technológia egyik részének szabadalmait.

A fejlesztéseket mániákusan
őrző Steve Jobsnak főhet a feje
© AP
A médiával és technológiai hírekkel foglalkozó Digital Lifestyles weboldal értesülései szerint az Apple csak a tavalyi év során több mint 18 millió iPodot adott el, így ha fizetésre kerül a sor, több tízmillió dollár vándorolna Bill Gates cégének bankszámlájára.

Valószínűleg már most is fejek hullanak majd a porba az Apple-nél,  ugyanis a kellemetlenség elkerülhető lett volna. Az iPodot 2001 novemberében hozták forgalomba, azonban nem védették le az összes szabadalmat, amelyre az igénylést csupán 2002 októberében nyújtották be. Eközben a Microsoft 2002 májusában szabadalmat kapott a zenelejátszók egyes kulcsfontosságú elemeire, mint például a dalkiválasztó menüt futtató szoftverre. Így a redmondi cég joggal állíthatja, hogy az iPodban használt technológia egyes részei az ő szellemi tulajdonát képezik.

Az Amerikai Szabadalmi és Védjegy Hivatal 2002 júliusában elutasította az Apple szabadalmi igényét, mondván, egyes részek nagyon hasonlatosak egy korábbi szabadalommal, amelyet John Platt, a Microsoft alkalmazottja nyújtott be. Ez utóbbi igénylés nem nevezi nevén az iPodot, csupán egy „hordozható, kisméretű multimédiás tartalmak lejátszására alkalmas készüléket” említ, amely képes mp3 fájlok lejátszásra, úgy, hogy „megjeleníti az adott dal címét, az előadó nevét, az albumot, amelyen az adott dal fellelhető, illetve a dal hosszát”.

A vita egyelőre nem dőlt el, azonban, ha a Microsoftnak kedvez majd a szerencse – és az esetleges bírósági döntések – akkor az Apple-nek licenszdíjat kell majd fizetnie az eladott iPodok után. A díj összege pedig akár a tíz dollárt is elérheti. A Microsoft nagylelkűen beleegyezett, hogy a megfelelő díjazás fejében az Apple rendelkezésére bocsátja a licenszet.

„Céges politikánk szerint mások is hozzáférhetnek licenszdíj fejében a szabadalmainkhoz, így ők is használhatják az innovatív megoldásainkat a termékeinkben” – nyilatkozta a kérdésről David Kaefer a Microsoft szellemi tulajdonnal és üzletfejlesztéssel foglalkozó igazgatója.

Az Apple képviselői bejelentették, hogy fellebbeznek a szabadalmi hivatal döntése ellen. Ez a folyamat akár 18 hónapig is elhúzódhat.

Állj mellénk!

Tegyünk közösen azért, hogy a propaganda mellett továbbra is megjelenjenek a tények!

Ha neked is fontos a minőségi újságírás, kérjük, hogy támogasd a munkánkat.

Állj mellénk!

Tegyünk közösen azért, hogy a propaganda mellett továbbra is megjelenjenek a tények!

Ha neked is fontos a minőségi újságírás, kérjük, hogy támogasd a munkánkat.
hvg.hu Tech

Az Apple 2006-tól Intel processzorokat épít a Mac számítógépekbe

Az évente megrendezett Worldwide Developer Conference (WWDC) szakkiállítás és konferencia megnyitóján az Apple bejelentette, hogy 2006 első felében megkezdi egyes Mac modellek forgalmazását Intel processzorral is és 2007 végére minden újonnan bemutatott Mac számítógép Intel processzort tartalmaz majd.

hvg.hu Tech

Adattolvajok fegyverévé válhat az iPod

Az Apple népszerű zenelejátszója és a hozzá hasonló digitális médialejátszók hatalmas tárolókapacitása miatt jelenthetnek biztonsági kockázatot.

hvg.hu Média

Fotók iPodosítva

Az Apple zenelejátszójának nem csupán formája és funkciói, de sikeres marketingkampánya is követőkre talált.

IT-SZALON

Testre szabható rádióadás az Apple-től

Az Apple az iPod üzlet újabb és újabb rétegeit tárja fel a fogyasztók előtt. Steve Jobs, a cég elnök-igazgatója szerint ismét forradalmat csinálnak. Legújabban az úgynevezett Podcast technológiával, amely tulajdonképpen testre szabható rádióadások piacra lépést jelenti.

A jegybank elmagyarázta, miért nem léptek

A jegybank elmagyarázta, miért nem léptek

Akkora aranyhalat fogtak ki Amerikában, amekkorát még talán nem is látott – fotó

Akkora aranyhalat fogtak ki Amerikában, amekkorát még talán nem is látott – fotó

Durva feltételekkel működhet tovább az Uber Romániában

Durva feltételekkel működhet tovább az Uber Romániában

Óriási krátert hagyott maga után egy felrobbant világháborús bomba Németországban – fotók

Óriási krátert hagyott maga után egy felrobbant világháborús bomba Németországban – fotók

Egy Audi TT szakítottá át a Ferihegyi gyorsforgalmi elválasztó korlátját

Egy Audi TT szakítottá át a Ferihegyi gyorsforgalmi elválasztó korlátját

Fölöslegesen lett bombaüzlet a gluténmentes konyha

Fölöslegesen lett bombaüzlet a gluténmentes konyha