Az apró állatkákat nem csak a helybéli lakosság ismeri már régóta, de számos kutató is közeli ismeretséget kötött egyes példányaikkal, ám közülük eddig senki nem vette észre, hogy a tudomány számára teljesen új makimajom fajokról van szó.

A göttingeni főemlős-kutató intézet munkatársaiban már néhány őserdei kirándulás után fölmerült a gyanú, hogy a látott lemurok kilógnak az ismert fajok sorából. Elsőként a Madagaszkár északi részén előforduló makik keltették fel a figyelmüket: ezeket az éjszaka aktív, mintegy 300 gramm testtömegű állatkákat apró fülek, nagy herék és bozontos farok jellemzi. Nagyjából akkorák, mint egy szürkemókus. Ezeket az állatokat korábban "egy kalap alá" vették a Madagaszkár nyugati felében honos és Coquerel törpemaki néven ismert faj egyedeivel.

Genetikai és anatómiai sajátosságok elemzése, valamint viselkedési jegyek összehasonlítása alapján a göttingeni szakértők kimutatták, hogy nem egyetlen faj két elkülönülten élő populációjáról van szó, hanem két különböző, csak egymás között szaporodó fajról.

A göttingeni csapat fölfedezései előtt utoljára 1987-ben sikerült új makit találni Madagaszkáron: akkor is német kutató volt a szerencsés "megtaláló". A termetes arany bambuszlemurt Bernhard Meier bochumi biológus írta le. A göttingeniek által leírt fajokkal pedig 49-re emelkedett a Madagaszkáron élő félmajmok száma.

A félmajmok (Lemurinea) alrendet képeznek a főemlősök rendjén belül. Arckoponyájuk ragadozószerű, fogazatuk a rovarevőkére emlékeztet. Karcsú testüket dús szőrzet borítja. A legtöbb félmajom fajnak hosszú, bozontos farka van. Ujjaikon köröm van, kivéve a második lábujjat, amelyen úgynevezett tisztogatókarom található.