A londoni Imperial College májsebésze, Dr. Nagy Habib az új megoldásról a The New Scientist című tudományos folyóirat híradása szerint egy londoni szakmai szemináriumon számolt be. Dr. Habib munkatársaival először egy olyan gyógyszert adott be injekcióban, amely serkentette a csontvelő őssejt-termelését. Az ezt követő ötödik napon megvizsgálta, hogy a vérben elegendő őssejt van-e, s ha megfelelő volt a koncentráció, az őssejteket kiszűrte a vérből, majd koncentráltan a májba vezető artériába injekciózta. Pontosan nem ismert, hogy hová kerülnek ezek a sejtek, de ötből három beteg meggyógyult tőlük, miközben a többieknek sem romlott az állapota.
Most 18 új betegen szeretnék folytatni a klinikai kísérletsorozatot. Ezúttal a tervek szerint a vérből már csak a „májra szakosodott" őssejteket vonják ki, és azokat a visszainjekciózás előtt két hétig laboratóriumban szaporítják majd – mondta Dr. Habib.
A londoni kísérletek nyilvánosságra hozatalával egy időben jelentették be Dél-Koreában egy őssejtbank alapítását. A szöuli intézet célja, hogy alapot teremtsen a kutatók számára az egész világon hozzáférhető őssejtkészlet és elméleti központ létrehozásához. A Nemzetközi Őssejtközpont elnevezésű intézmény, amelynek létrehozásához segítséget nyújtott a szöuli nemzeti egyetem sejtmagátvitel (klónozás) kutatással foglalkozó csoportjának vezetője, Huang Vu Szuk is, egy kutatási célra alkalmas őssejteket tároló konzorcium része lesz majd.
A nemzetközi intézet, amelynek a tervek szerint fiókintézménye lesz majd Nagy-Britanniában és az Egyesült Államokban is, a gyógyászati célra alkalmas őssejt kinyerés, és az azzal kapcsolatos kutatások fejlesztését célozza az egész világon. Dél-Koreában a reproduktív célú klónozást törvény tiltja, a technika orvostudományi kutatásokra való felhasználását azonban a szöuli kormány erőteljesen támogatja. Az őssejtbank megnyitóján részt vett Ro Mu Hjon dél-koreai elnök is.
Máj gyógyítás saját őssejtekkel
Brit sebészeknek súlyos májbetegségeket sikerült meggyógyítaniuk úgy, hogy a beteg vérében jelenlévő őssejteket sikeresen koncentrálták a májba. Az a kezelés újdonsága, hogy nem embrionális, hanem csontvelőből származó őssejteket alkalmaztak, és azokat a véráramból gyűjtötték, nem pedig a csontvelőből.
Nyilvánvaló kamu szövetkezet kínál befektetésgyanús ajánlatokat, mégsem nyomoz a rendőrség
Nem attól fog javulni az ügyészség megítélése, hogy egyszerre kérte ki a fideszes miniszterek és Magyar Péter mentelmi jogát
Visszautasítja a miniszterelnök vádjait az ügyészség
Matolcsy Györgyöt gyanúsítottként hallgatták ki a Simor-ügy miatt
Hivatali visszaélés miatt folyik eljárás a Magyar Nemzeti Bank volt elnöke ellen.
Zelenszkij: Biztos vagyok benne, hogy Trump segít befejezni a háborút a tél beállta előtt
Megvan a kormányváltás utáni első nagyköveti kinevezés
Huszonnyolc nagykövet visszahívása után időszerű volt.
Elszállt a 2Rule, már csak a Felcsút hordja Mészáros Lőrinc sportmárkájának mezeit
Lehet, hogy a férfiaknál kell keresni az ismétlődő vetélés magyarázatát
Nem lesz jövőre MotoGP Magyar Nagydíj
Reuters: A Wizzair Európa legpechesebb légitársasága
Közveszéllyel fenyegető gyerek miatt nem szállt fel a Wizz Air járata Ferihegyen
Hajnali fagy és keleti záporeső várhat ránk szerdán
Marabu Féknyúz: A kormány ellensúlya
Legfőbbügyész-casting a Tisza elutasítása után: még csak politikai próbatétel, de év végére válság lehet belőle
Kukacos alma kocsi, Mohu-verda, Gru-mobil – ilyen volt az idei Red Bull Ládaderbi
Kevesebb vitamin van a mai zöldségekben és gyümölcsökben – lehet, hogy már nem elég ugyanannyit ennünk belőlük?
Augusztus óta nem működik a János Kórház MR-készüléke
Orbán Balázs lemondott a magyar parlamenti mandátumáról
Továbbra sem tudni, ki veszi át a helyét.