A jelentés, amelynek elkészítéséhez az Eurostatnál már nyár eleje óta elérhető, az uniós vállalkozások 2004-es megkérdezésén alapuló adatokat vették számításba, a Joint Research Centre szakmai irányításával készült. A számszerű értékelés lehetővé teszi, hogy az egyes tagállamok döntéshozói számot vessenek gazdaságuk Európán belüli IKT-versenyképességével, illetve rámutat arra, hogy milyen jelentősek a fejlettségbeli különbségek egyrészt a közösségen belül, másrészt a jelenlegi tagok és a csatlakozásra aspiráló országok között. (A jelentés 26 ország felkészültségét rangsorolja: míg a román és bulgár adatokkal számot vetettek készítői, a jelenlegi tagállamok közül Málta nem szerepel az összesített listákon.)
A felkészültségben megmutatkozó szignifikáns különbségeket jól jellemzi, hogy míg az IKT adoptálásában élen járó svéd vállalkozások mutatói alapján számított index 73,7, addig az ezen a listán vészesen lemaradó Románia hasonló mutatója mindössze 19,2 (az EU-átlag: 58,0; Magyarország 42,8-del került a 20. helyre).
Az IKT-használat terén Belgium került az élre (34,3), Magyarország az átlagtól (25,4) itt is elmaradva a 21. (17,7). Meg kell jegyeznünk, hogy e tekintetben a más szempontból hátrasorolt Románia is megelőz minket (18. helyezés 20,3-es indexszel). Ezt a listát Bulgária zárja, 6,8-es indexe súlyosan elmarad még a közvetlenül előtte található Litvániáétól (14,5) is.
Európa felkészültsége az elektronikus üzletmenetre
Az Európai Bizottság nemrégiben tette közzé „The 2005 European e-Business Readiness Index” címet viselő jelentését, amely szerint a vizsgált két kulcsfontosságú dimenzió közül az információs és kommunikációs technológiák (IKT) üzleti célú adoptálásában sorrendben a svéd, a dán, a finn, a belga és a német vállalkozások állnak a legjobban, míg az IKT-használatban Belgium, Finnország, Németország, Hollandia és Dánia cégei a legsikeresebbek. Magyarország az említett listákon a 20., illetve a 21. helyet foglalja el.
Nyilvánvaló kamu szövetkezet kínál befektetésgyanús ajánlatokat, mégsem nyomoz a rendőrség
Nem attól fog javulni az ügyészség megítélése, hogy egyszerre kérte ki a fideszes miniszterek és Magyar Péter mentelmi jogát
Visszautasítja a miniszterelnök vádjait az ügyészség
Matolcsy Györgyöt gyanúsítottként hallgatták ki a Simor-ügy miatt
Hivatali visszaélés miatt folyik eljárás a Magyar Nemzeti Bank volt elnöke ellen.
Zelenszkij: Biztos vagyok benne, hogy Trump segít befejezni a háborút a tél beállta előtt
Megvan a kormányváltás utáni első nagyköveti kinevezés
Huszonnyolc nagykövet visszahívása után időszerű volt.
Elszállt a 2Rule, már csak a Felcsút hordja Mészáros Lőrinc sportmárkájának mezeit
Lehet, hogy a férfiaknál kell keresni az ismétlődő vetélés magyarázatát
Nem lesz jövőre MotoGP Magyar Nagydíj
Reuters: A Wizzair Európa legpechesebb légitársasága
Közveszéllyel fenyegető gyerek miatt nem szállt fel a Wizz Air járata Ferihegyen
Hajnali fagy és keleti záporeső várhat ránk szerdán
Marabu Féknyúz: A kormány ellensúlya
Legfőbbügyész-casting a Tisza elutasítása után: még csak politikai próbatétel, de év végére válság lehet belőle
Kukacos alma kocsi, Mohu-verda, Gru-mobil – ilyen volt az idei Red Bull Ládaderbi
Kevesebb vitamin van a mai zöldségekben és gyümölcsökben – lehet, hogy már nem elég ugyanannyit ennünk belőlük?
Augusztus óta nem működik a János Kórház MR-készüléke
Orbán Balázs lemondott a magyar parlamenti mandátumáról
Továbbra sem tudni, ki veszi át a helyét.