Amerikai kutatóknak elsőként sikerült szilícium hordozóra látható fényt sugárzó lézert építeniük. A vörös, zöld és kék színű fényt sugárzására képes változatokban elkészült szerkezet önállóan még nem működőképes, másik lézer kell a gerjesztéséhez, de a megoldás fontos lépés a kisebb méretű és olcsóbb optoelektronikai áramkörök felé vezető úton, szilícium alapon ugyanis eddig csak infravörös lézert tudtak előállítani.
A Cincinnati egyetem kutatói, Andrew Steckl és munkatársai ritka földfémekkel szennyezték a szilíciumra vékony AlGaN közvetítőréteg segítségével felvitt gallium-nitrid (GaN) kristályt, majd 337 nm hullámhosszúságú nitrogén lézerrel 600 ps időtartamú fényimpulzusokkal gerjesztették.
Az Europiummal szennyezett gallium-nitrid szobahőmérsékleten 620 nm hullámhosszúságú vörös lézerfényt bocsájtott ki, az Erbium szennyezés zöld és infravörös, Thulium pedig kék fényt eredményezett. A kutatók a Journal of Applied Physics (Alkalmatzott fizika) című amerikai tudományos folyóiratban számoltak be eredményeikről.
A kutatók először zafír hordozóréteggel dolgoztak, és azért tértek át a mikroáramkörök gyártásánál általánosan elterjedt szilícium alapanyagra, hogy később egy lapkára lehessen integrálni a lézert és a működéséhez szükséges kiszolgáló áramköröket.
Az egyik legyőzendő technológiai probléma a szilícium és a GaN eltérő hőtágulási tényezője volt, amit egy köztes AlGaN réteggel sikerült megoldani. A kristályréteg növesztő eljárás bonyolultabbá teszi ugyan a hagyományos integrált áramkör gyártást, de még mindig egyszerűbb, mint a jelenleg elterjedt elkülönült gyártás és összeszerelés.
A kutatók most olyan, önállóan használható, elektronikusan gerjesztett lézert szeretnének kifejleszteni, amelyet nem szükséges fénnyel gerjeszteni.
A szilícium alapú színes lézerek új korszakot nyithatnak
Földfémekkel szennyezett sziliciumra felvitt kristályokkal gerjesztettek lézerfényt, ami a parányi optoelektronikai áramkörök gyártásában hozhat áttörést. Ha ez sikerül többek között a számítógépek rendkívüli mértékben felgyorsulhatnak.
Nyilvánvaló kamu szövetkezet kínál befektetésgyanús ajánlatokat, mégsem nyomoz a rendőrség
Nem attól fog javulni az ügyészség megítélése, hogy egyszerre kérte ki a fideszes miniszterek és Magyar Péter mentelmi jogát
Visszautasítja a miniszterelnök vádjait az ügyészség
Matolcsy Györgyöt gyanúsítottként hallgatták ki a Simor-ügy miatt
Hivatali visszaélés miatt folyik eljárás a Magyar Nemzeti Bank volt elnöke ellen.
Zelenszkij: Biztos vagyok benne, hogy Trump segít befejezni a háborút a tél beállta előtt
Megvan a kormányváltás utáni első nagyköveti kinevezés
Huszonnyolc nagykövet visszahívása után időszerű volt.
Elszállt a 2Rule, már csak a Felcsút hordja Mészáros Lőrinc sportmárkájának mezeit
Lehet, hogy a férfiaknál kell keresni az ismétlődő vetélés magyarázatát
Nem lesz jövőre MotoGP Magyar Nagydíj
Reuters: A Wizzair Európa legpechesebb légitársasága
Közveszéllyel fenyegető gyerek miatt nem szállt fel a Wizz Air járata Ferihegyen
Hajnali fagy és keleti záporeső várhat ránk szerdán
Marabu Féknyúz: A kormány ellensúlya
Legfőbbügyész-casting a Tisza elutasítása után: még csak politikai próbatétel, de év végére válság lehet belőle
Kukacos alma kocsi, Mohu-verda, Gru-mobil – ilyen volt az idei Red Bull Ládaderbi
Kevesebb vitamin van a mai zöldségekben és gyümölcsökben – lehet, hogy már nem elég ugyanannyit ennünk belőlük?
Augusztus óta nem működik a János Kórház MR-készüléke
Orbán Balázs lemondott a magyar parlamenti mandátumáról
Továbbra sem tudni, ki veszi át a helyét.