Az egy mikronnál kisebb elektromechanikus kapcsolót elvileg mechanikus erővel is lehetne kapcsolni, de valószínűbb, hogy az elektromos térrel vezérelt változata fog elterjedni.
Gehan Amaratunga, az angliai Cambridge egyetem kutatója, és a dél-koreai Jae Eunk Jang, a Samsung munkatársa, egyetemi oktató az Applied Physics Letters című, alkalmazott fizikával foglalkozó angol tudományos folyóiratban számolt be eredményeiről.
A nano csövek egyetlen atom falvastagságú, néhányszor 10 nanométer átmérőjű, cső alakú szénmolekulák. A csövecskék igen rugalmasak, és általában jól vezetik az elektromos áramot.
A kutatók először szigetelő alapon nano-litográfiával három vékony fémvezetőt készítettek, aztán elektron-sugár litográfiával 100 nanométer átmérőjű kis nikkel pontokat hegesztettek rájuk, végül ezekre vertikálisan szén nanocsöveket növesztettek. A deszkába egymás mellé vert három kiálló szeghez hasonló szerkezet a milliméter ezredrészénél is kisebb lett.
Az egyik szélső nano csövet rugalmasan a középsőhöz hajlítva záródott a szélső és a középső vezető közötti áramkör, tehát a szerkezet kapcsolóként működött. A kis elhajláshoz elegendő volt a harmadik vezető és a középső közé megfelelő feszültséget kapcsolni, és az elektromos térerő egymáshoz hajlította a nano csöveket, a kapcsoló így is bekapcsolt. Bizonyos csőhosszúság esetén az elektromos térerő megszűnte után is bekapcsolva maradt a szerkezet, mert a Van der Waals erő összetartotta az érintkező csővégeket.
Figyelemre méltó a kapcsoló elkészítésének viszonylag egyszerű technológiája. Szakemberek lehetségesnek tartják, hogy egykor a tömegesen gyártott nano-áramkörök is így készülnek majd.
A szén nano csőből készítettek mikroszkopikus villanykapcsoló
Brit és koreai kutatók újabb darabbal toldották meg a nano áramkörökben felhasználható alkatrészek listáját: ezúttal villanykapcsolót sikerült készíteni az áramot jól vezető szén nanocsövekből.

Kormányinfó: Novák Katalin közpénzből vett fürdőköpenye belefér, Ruszin-Szendi fürdőruhája nem
Bérbe is lehet majd adni az Otthon Start hitellel megvett lakást
Tóta W. Árpád: Van élet Orbán nélkül
Az ország üzemeltetésére más is képes. Amit csak ők tudnak, abból pont elég volt. Európa visszavár. Vélemény.
Őszre 9,5 millió alá csökkenhet Magyarország népessége
Átmeneti fellángolás volt a tavalyi válságkezelés, befagyott a kórházi klímaprogram
Egyszerű módszerrel csavarták ki az irodát egy végrehajtó kezéből, fellebbezés nincs
Jakus Ibolya: Fiatal Demokraták Öregsége
Ha a tusványosi beszéd a NER szellemi iránytűje, Orbán most fordítva tartja.
Kiderült, kik lesznek a Digitális Polgári Körök koordinátorai
Marabu Féknyúz: Digitális Polgári Köret
„Itt mindenkinek elment az esze?” – Orbán Viktor megfejtette a világot a Harcosok Klubjában
„Orbán abszurd nemzete” – a Frankfurter Rundschau riportja az Európa-ellenes európai országról
Témák és vélemények a világlapokból.
Majka a visszavonulásán gondolkodik
A rapper a csúcson akarja abbahagyni.
Még a választások előtt is válsághelyzet lesz Magyarországon
Lett egy saját vagyonkezelő alapítványa Deutsch Tamás testvérének is
Vádat emeltek a 90 éves szkíta kormányzó ellen, aki hatalomátvételre készült Magyarországon
Mindent kimaxolva 153 millió forintot is be lehet húzni most lakástámogatásokkal, elméletileg
Minden jelszava elveszhet, ha ma nem lép – megszűnik a Microsoft jelszókezelője
Kényszerleszállást hajtott végre egy repülőgép, miután 25 utas megsérült a turbulencia miatt
Szorulnak ki Matolcsyék az MBH Bankból, de titok is van a dologban
Azok törnek előre, akik segítettek összetenni Mészáros Lőrinc bankját.