Marco Vignuzzi, a California Egyetem molekuláris biológusa munkatársaival a gyermekbénulást okozó poliovírusokat tanulmányozta. Egy lényegesen lecsökkentett mutációs képességű polio vírus törzzsel két fontos hipotézist is sikerült bebizonyítani. Az első szerint a víruspopulációknak intenzív mutációra van szüksége a túléléshez, a második szerint pedig a különféle mutánsok között együttműködés van, tehát igaz az úgynevezett „kvázi faj” elmélet. Vignuzzi pennsylvániai kollégáival közösen írt cikke a Nature című tudományos folyóirat online kiadásában jelent meg.

Az emberre veszélyes vírusok legtöbbje – így a polio vírus is – RNS alapú, azaz örökítő anyaga ribonukleinsav alakjában tárolódik, nem pedig DNS formájában, mint a fejlettebb életformák esetén. Az RNS-t tartalmazó vírusok nem egységesek, egy sor genetikailag különböző vonalból állnak. Az ilyen polimorf vírusokat szokták kvázi fajoknak nevezni. A vírus osztódása, az RNS másolása mindig sok hibával jár, ezért gyorsan új változatok jönnek létre. Ez a változás segít alkalmazkodni a körülményekhez, a gazdaszervezet változásaihoz, az új testszövetekhez, az új gyógyszerekhez.

A kutatóknak sikerült létrehozniuk egy olyan polio mutánst, amelynek szuper-pontos RNS-t másoló enzimje csak ritkán hibázik. Első lépésben kipróbálták, hogy a mutáció sebessége hogyan befolyásolja az alkalmazkodó képességet, s kimutatták, hogy minél gyorsabb a változás, annál jobban tud alkalmazkodni a vírus.

Ezután úgynevezett genetikai markerekkel azonosított mutációs vonalakkal végzett bonyolult trükkös kísérletekkel bebizonyították, hogy a vírusfertőzés sikerét nem egy-egy szerencsés mutáció, hanem az egymás kiegészítő csoport, a kvázi-faj hozza. Az egész populáció számára potenciálisan hasznos mutáns felhő jobban tud alkalmazkodni az új környezethez és jobban le tudja győzni a fertőzés során fellépő ellenállást.

A vírusok genetikai lehetőségei korlátozottak, ezért az evolúciós szelekció nem az egyedek, hanem a csoportok létét igazolta vissza – vonták le a kutatók.