Jason Braithwaite, a birminghami egyetem kutatója márciusban szervezi a tanfolyamot Anglia északnyugati részén lévő 800 éves Muncaster kastélyban, amely kísértetjárta helynek számít. Éjszakánként az épület csendjét kiáltások, jajveszékelés, léptek zaja veri fel, s számtalan történet kering egy bizonyos fehérruhás hölgyről, akit a kastély előtt gyilkoltak meg a XIX. század elején. A fehérruhás hölgy nem az egyedüli szellem, aki a kastélyban kísért, hiszen társaságában időnként egy valaha volt udvari bolond is megjelenik.
A kísértetvadászat tudományos kísérletek segítségével zajlik majd. Az emberek valamit látnak, hallanak, ám a kutató szerint az érzékelés nem a túlvilági lények létezésével, hanem sokkal inkább mágneses terekkel, valamiféle láthatatlan mágneses viharral magyarázható.
Jason Braithwaite ötletének örül a Pennington-család is, amely 1208-tól él a kastélyban, hiszen a kísértetvadász-tanfolyamért 120 fontot, mintegy 44 ezer forintot kell leszurkolni.
Tavaszi kísértetvadász-tanfolyam
Kísértettanfolyam keretében tudományos módszerekkel vizsgálhatják a hallgatók, hogy léteznek-e szellemek egy ódon angliai kastélyban tavasszal sorra kerülő kurzuson.
Magyar Péter kezdeményezi a mentelmi jog teljes eltörlését a közvádas bűncselekmények esetében
Török Gábor szerint rettenetesen népszerű lehet Magyar Péter javaslata, de érdemben nem változik tőle semmi
Elismerte a Tiborcz Istvánnal üzletelő bankár, hogy két éve Putyinnál lobbizott
Vadai Ágnes tanácsokat ad Óbudán, Gréczy Zsolt kvízesteket tart – nem hagyták az út szélén a parlamentből kieső ellenzéki képviselőket
Ezért tudunk krízisben alvás és pihenés nélkül is tovább működni
Kína, Oroszország és az 1100 milliárd dollár – miért lehet elégedett Donald Trump a grönlandi megállapodással?
Beadták a törvényjavaslatot december 24-e munkaszüneti nappá nyilvánításáról
Hamarosan tárgyalhatja a parlament.
Molnár Áron indulatos válaszban vágott vissza Hankó Balázsnak
„Hazudsz” – ezzel a megállapítással szedte szét a volt miniszter állításait.