Mindennek segítségével a galamboktól szöveges üzenetek érkeznek majd egy külön az ő számukra létrehozott blogba, ahol olvashatók lesznek majd a levegő minőségéről érkezett jelentések és láthatók lesznek a kamerák küldte képek egy interaktív térkép formájában – írta a The New Scientist című tudományos magazin.
Az ötlet gazdája a Kaliforniai Egyetemen tanító Beatriz da Costa és két tanítványa. A kis csapat már el is készítette a galambfelszerelés prototípusát, benne a szénmonoxidot és a nitrogéndioxidot regisztráló detektorokat. A galambokat az Inter-Society for the Electronic Arts (Az Elektronikus Művészetekért Társaság, ISEA) éves szimpóziumán fogják a levegőbe repíteni San Joséban.
Az ISEA nemzetközi non-profit szervezet, amely hisz a tudományok és kultúrák közti kommunikációban és együttműködésben, s legfőbb törekvése az elektronikus művészetek terjesztése és gyarapítása.
Sms-ező galambokkal mérik a levegő szennyezettségét
Egész raj mobiltelefonos galamb fogja ellepni Kalifornia egét augusztusban. A húsz szárnyas hátára kis hátizsák kerül, amelyben a levegő szennyezettségét mérő detektort, a műholdas nyomkövető rendszerhez (GPS) szükséges antennát, és egy mobil telefon leegyszerűsített szerkezetét helyezik el, a madár nyakára pedig pici kamerát erősítenek.
Tóta W. Árpád: A Fidesz útja a komcsizástól a végelgyengülésig
Igazából a Fidesz stratégiájában is okafogyott a Terror Háza – csakhogy más nótát nem tudnak.
Házkutatást tartottak a rendőrök az Alapjogokért Központnál a korábban itt bujtatott lengyel miniszterhelyettes ügyében
Az Alapjogokért Központ reagált a házkutatásra: büszkék rá, hogy Magyarország érdekeit szolgálták
Szőlő utca: a tucatnyi gyanúsítottból már csak Juhász Péter Pál és élettársa van börtönben
Magyar Péter kezdeményezi a mentelmi jog teljes eltörlését a közvádas bűncselekmények esetében
Török Gábor szerint rettenetesen népszerű lehet Magyar Péter javaslata, de érdemben nem változik tőle semmi
Kína, Oroszország és az 1100 milliárd dollár – miért lehet elégedett Donald Trump a grönlandi megállapodással?
Orosz katonai helikopter hatolt be a lengyel légtérbe
Molnár Áron indulatos válaszban vágott vissza Hankó Balázsnak
„Hazudsz” – ezzel a megállapítással szedte szét a volt miniszter állításait.
Elismerte a Tiborcz Istvánnal üzletelő bankár, hogy két éve Putyinnál lobbizott
Beadták a törvényjavaslatot december 24-e munkaszüneti nappá nyilvánításáról
Hamarosan tárgyalhatja a parlament.