Az Európai Bizottság pénteken ismertette erre vonatkozó terveit. Brüsszelben cáfolják, hogy a lépés összefüggésben lenne belga, holland és német farmok közelmúltban történt bezárásával.
A bizottsági szóvivő szerint régebben találtak dioxint csirkében és tojásban, de jelenleg nem tudnak olyan mezőgazdasági termékről, amely ne felelne meg a szabályoknak. Markosz Kiprianu fogyasztóvédelmi és egészségügyi EU-biztos szerint a fogyasztók biztosak lehetnek abban, hogy az ételek ma is biztonságosak, mert a mostani szabályok is kellő garanciát jelentenek a termelés minden fázisában.
Európa-szerte tavaly júliustól léteznek dioxin-határértékek, amelyek most elhatározott módosítása novemberben lép életbe.
A dioxin egy kémiai reakció melléktermék-csoportja. Dioxin termelődik vulkánkitöréskor vagy erdőtüzekkor, de olyan, emberi tevékenységek során is, mint például a vegyianyagok gyártása, a kipufogógáz-kibocsátás vagy az égetés. A dioxin rákot okozhat, illetőleg felboríthatja a hormonháztartást.
Új dioxin-határértékekről döntött az Európai Bizottság
A rákkeltő kémiai vegyület miatti félelem növekedése arra késztette az EU-t, hogy új dioxin-határértékeket állapítson meg.
Tóta W. Árpád: A Fidesz útja a komcsizástól a végelgyengülésig
Igazából a Fidesz stratégiájában is okafogyott a Terror Háza – csakhogy más nótát nem tudnak.
Szőlő utca: a tucatnyi gyanúsítottból már csak Juhász Péter Pál és élettársa van börtönben
Házkutatást tartottak a rendőrök az Alapjogokért Központnál a korábban itt bujtatott lengyel miniszterhelyettes ügyében
Az Alapjogokért Központ reagált a házkutatásra: büszkék rá, hogy Magyarország érdekeit szolgálták
Magyar Péter kezdeményezi a mentelmi jog teljes eltörlését a közvádas bűncselekmények esetében
Török Gábor szerint rettenetesen népszerű lehet Magyar Péter javaslata, de érdemben nem változik tőle semmi
Kína, Oroszország és az 1100 milliárd dollár – miért lehet elégedett Donald Trump a grönlandi megállapodással?
Orosz katonai helikopter hatolt be a lengyel légtérbe
Rogántól Varga Juditig egy rakás politikust meghallgatna a Tisza a végrehajtási visszaéléseket vizsgáló bizottságban
Molnár Áron indulatos válaszban vágott vissza Hankó Balázsnak
„Hazudsz” – ezzel a megállapítással szedte szét a volt miniszter állításait.