szerző:
hvg.hu
Tetszett a cikk?

A redmondi óriás emellett a nyolcvanas évek további slágerjátékait is megjelenteti majd az Xbox 360 játékgéphez, mivel azt remélik, az egykori klasszikusok továbbra is a közönség rajongására tarthatnak számot.

A legendás békás-ugrálós játék, a Frogger
A Washington Post éretsülései szerint a „régiségeket” új köntösbe öltöztetik, vagyis modernebb grafikával és hangeffektekkel látják el a kor követelményeinek megfelelően. A játékosok az Xbox Live Arcade online szolgáltatásának köszönhetően letölthetik, kipróbálhatják, majd 5-15 dollárért megvásárolhatják a játékokat.

A Microsoft az elkövetkezendő öt hétben minden szerdán megjelentet néhányat a nyolcvanas évek legnagyobb slágerjátékaiból. Elsőként a közkedvelt békás játék, a Frogger kerül majd fel az Xbox Live-ra.

Greg Canessa, a szolgáltatásért felelős vezető a Washington Postnak nyilatkozva elmondta, hogy a letölthető játékok óriási népszerűségnek örvendenek, ugyanis eddig ötmillióan töltötték le az ingyenes verziókat, s ezek több mint húsz százalékát „véglegesítették”, vagyis fizettek a teljes változatért.

Eleinte úgy gondolták, hogy az Xbox Live Arcade-ot főleg a gyerekek, a hölgyek, illetve az idősebb játékosok veszik majd igénybe, azonban Canessa szerint még az igazi keményvonalas konzol-megszállottak is érdeklődnek az úgynevezett arcade játékok iránt. Jelenleg 20 efféle programot tölthetnek le a felhasználók, azonban a szakember szerint a cég az év végéig 50-re emelné ezt a számot.

HVG

HVG-előfizetés digitálisan is!

Rendelje meg a HVG hetilapot papíron vagy digitálisan, és olvasson minket bárhol, bármikor!

Gazdaság

Megállapodott az XBox-ról a Microsoft és az Electronic Arts

A Microsoft Corp. és a világ legnagyobb számítógépes-játék fejlesztője, az Electronic Arts Inc. (EA) - félretéve korábbi ellentéteiket - egyesíti erőit az internetes játékok terén. Az EA az idén több mint egy tucat játékot dob piacra a Microsoft XBox játékkonzoljához.

hvg.hu Tech

Az Xbox 360 miatt perli a Lucent a Microsoftot

Az IT-cég azért indított keresetet a redmondi óriás ellen, mert állítólag új generációs játékkonzoljában olyan technológia található, amely sérti a Lucent egyik szabadalmát.

hvg.hu Gazdaság

Rekordárbevételt hozott az Xbox a Microsoftnak

A Microsoft Corp. a 2004. december 31-ével zárult negyedévben 10,82 milliárd dolláros rekord árbevételre tett szert, ami az előző év hasonló időszakában elért értékhez képest 7 százalékos növekedést jelent - hozta nyilvánosságra közleményében a vállalat.