A kutatók két lényeges felfedezést tettek. Az egyik, hogy a meteorit belsejében lévő számtalan buborék fala szerves anyagokból áll. Egyrészt nagy koncentrációjú hidrogénből és nitrogénból, ami kb. mínusz 260 fokon következik be. Ebből azt a következtetést vonták le, hogy a meteorit még a Nap megszületése előtti porból és gázokból álló hideg felhőkben képződött. A másik, hogy a buborékok karbont is tartalmaznak, amely az élet egyik alapvető eleme, sőt, olyan a szerkezetük, hogy lehetővé teszi a szerves molekulák bonyolultabb koncentrációját. És ez, adott körülmények között, az élet keletkezéséhez vezethet - idézett a cikkből a La Repubblica című olasz napilap.
Minthogy ilyen fajta meteoritok a történelem során rendszeresen érkeztek planétánkra, feltételezni lehet, hogy az mindenfelé tele volt hintve szerves anyagokkal. A kutatók valószínűsítik, hogy éppen ezeknek segítségével alakult ki az élet a Földön.
A kis buborékokat egy 2005-ös fejlesztésig elég nehéz volt tanulmányozni, mivel átmérőjük kisebb, mint a milliméter 250 ezred része. Egy év óta azonban a Johnson Space Center legfejlettebb készülékei és egy elektronikus mikroszkóp segített tartalmuk titkainak megfejtésében.