"Szabadabban beszélnek már erről, nem tabu a téma és a tény, hogy lehet erről kommunikálni, feloldotta a gátlásokat" - mondta az egyik internetes árverési honlap gazdája. Nála már 2005. december 24-én és 25-én kétszer annyian jelentkeztek "új vagy nagyon jó állapotban lévő holmik eladásával", mint év közben.
A hasonló profilú honlapok ezért az év végi ünnepek körül a jó üzlet reményében fokozták reklámtevékenységüket e-mail és hírlevelekkel, amelyekben nem mulasztották el jelezni az eladók számának növekedését.
A felmérés szerint az internetezők által eladott ajándékok között az első helyet a ruhaneműk és a kiegészítők foglalják el, ezután következnek a CD-k és a DVD-k.
Interneten árulják a felesleges karácsonyi ajándékokat
Határozottan virágzik a karácsonykor kapott ajándékok eladása a francia internetes portálokon. A TNS-Sofres felmérése szerint az internetezők 15 százaléka kijelentette: ezen az úton szabadul meg a felesleges ajándékoktól, ami azt jelenti, hogy egy év alatt megduplázódott a számuk - írta a L'Express című francia hetilap.
Izrael most először érezheti meg, milyen, ha AI-jal nyúlkálnak bele a választási kampányba
Ruszin-Szendi: Meghalt két magyar katona, egyikük öngyilkos lett
Tíz év után újraindul a Népszabadság
Itt a lista: a NER 33 mutyigyanús ügye, amit már célba vett Magyarék hivatala
Magyar Péternek sikerült meglepnie XIV. Leó pápát
Nem mindennapi ajándékot vitt Magyar Péter XIV. Leónak
A helyiekkel táncolt és robogóra is pattant Magyar Péter Rómában
Távozik Vaszily Miklós az MBH Bank felügyelőbizottságából
Eddig az Indamedia Csoportot immáron egyedül irányító üzletember volt a testület elnöke.