szerző:
MTI

Egy New Jerseyben (Egyesült Államok) működő gyógyszercég nyolc országban háromezer emberen teszteli új AIDS-ellenes készítményét, köztük a Dominikai Köztársaságban, ahol főként prostituáltak vállalkoztak a négy éven át tartó kísérletre.

A seattle-i központú HIVTN (a HIV-elleni vakcinák tesztjeinek hálózata) - amely az amerikai kormány támogatásával működik - jelenleg tizenhét gyógyszer vizsgálatát finanszírozza, köztük a New Jersey-i cég készítményét, amelyet Haitin, az Egyesült Államokban, Ausztráliában, Brazíliában, Kanadában, Jamaicában, Peruban és a Dominikai Köztársaságban vetnek alá több évig tartó próbának.

A Dominikai köztársaságban a tesztet az teszi rendhagyóvá, hogy elsősorban prostituáltak a teszt-alanyok, akik vidékről utaznak Santo Domingóba, a fővárosba injekcióra és ellenőrzésre. Fizetik ellátásukat, utazásukat és minden kihagyott munkanap után 30 dollárt.

A kísérleti vakcina deaktivált vírusok és szintetikusan előállított HIV-gének kombinációja, amelynek feladata a szervezet azon képességének kifejlesztése, hogy a fertőzött sejteket elpusztítsa.

A 9 milliós lélekszámú Dominikai köztársaságban becslések szerint mintegy 70 ezer HIV-fertőzött él, ám sokan nem mernek AIDS-tesztre menni, nehogy kiközösítsék őket. A prostituáltak 3,6 százaléka fertőzött, bár szakemberek szerint egyes területeken az arány eléri a 12 százalékot.

A Karib-tenger térségében az AIDS a legfőbb halálozási ok a 15-44 éves korosztályban; 2005-ben 24 ezren haltak meg a betegségben, s ez olyan halálozási arány, amely csak Közép-Afrikában magasabb az egész világon.

Állj mellénk!

Tegyünk közösen azért, hogy a propaganda mellett továbbra is megjelenjenek a tények!

Ha neked is fontos a minőségi újságírás, kérjük, hogy támogasd a munkánkat.

Állj mellénk!

Tegyünk közösen azért, hogy a propaganda mellett továbbra is megjelenjenek a tények!

Ha neked is fontos a minőségi újságírás, kérjük, hogy támogasd a munkánkat.
hvg.hu Tech

Magyar képviselő véleményezi az uniós AIDS-akciótervet

Az Európai Unió 2006 és 2009 között harcot indít a HIV/AIDS ellen az unióban és a szomszédos országokban. Az Európai Parlament Nőjogi és Esélyegyenlőségi Bizottsága részéről Gurmai Zita, a bizottság alelnöke véleményezi a tervezetet.

MTI Plázs

Antitesteket keres a nyálban az otthoni AIDS-teszt

Angliában forgalomba hozták a világ első otthoni HIV-tesztjét, amely ugyan nem helyettesíti a kórházi vizsgálatot, de hasznos, mert bizonyságot ad, ha az ember nem vírushordozó - olvasható a BBC News honlapján.

MTI Plázs

AIDS elleni gyógyszer a láthatáron

Van egy természetesen előforduló molekula, amely megakadályozza, hogy létfontosságú immunrendszeri sejtek "öngyilkosságot" kövessenek el az AIDS-vírus támadása során, és valószínűleg azt is elősegíti, hogy a szervezet védekező mechanizmusa működésben maradjon - röviden ez a felfedezés az alapja a remélt AIDS-gyógyszernek.

Páratlan kincseket találtak az 1802-ben elsüllyedt hajó roncsában

Páratlan kincseket találtak az 1802-ben elsüllyedt hajó roncsában

Ment a feljelentés: Kábítószerért vehettek szavazatot a zalai Szentpéterúron

Ment a feljelentés: Kábítószerért vehettek szavazatot a zalai Szentpéterúron

A svájci választáson is beindult a zöld hullám

A svájci választáson is beindult a zöld hullám

Két magyar városban egészségtelen, négyben kifogásolt a levegő minősége

Két magyar városban egészségtelen, négyben kifogásolt a levegő minősége

Egy törvénymódosítás miatt megint bizonytalan, mikor lesz Brexit

Egy törvénymódosítás miatt megint bizonytalan, mikor lesz Brexit

Fekete október: már több tucat magyar halt meg közlekedési balesetben

Fekete október: már több tucat magyar halt meg közlekedési balesetben