szerző:
MTI
Tetszett a cikk?

Az etruszkok Fanum Voltumnae elnevezésű legendás templomát találták meg évszázados keresés után - vélik olasz archeológusok.

A Bild der Wissenschaft című német tudományos havilap beszámolója szerint a szentély a mai Umbriában, Orvieto városa mellett található, és a templom romjai, az utcák és kutak a kutatók szerint illenek az etruszk kegyhely leírásokból ismert képéhez.
 
A Fanum Voltumnae nem csak vallási, hanem politikai központ is volt, továbbá népünnepélyek színhelyéül is szolgált. Simonetta Stopponi és kutatótársai azzal a problémával szembesültek, hogy bár igen gyakran említették az antik római források, pontos helyére soha nem volt utalás. Az idők folyamán a szentély emléke feledésbe merült, nem utolsó sorban a rómaiaknak köszönhetően, akik szisztematikusan felszámolták az etruszk örökséget.
 
A maceratai egyetem kutatói a jelek szerint azonban mostanra célhoz értek, Orvieto mellett egy kiterjedt templom-együttesre bukkantak, és meggyőződésük, hogy ez a régóta keresett szentély. A központban egy hat méter széles, tizenkét méter hosszú templom maradványai találhatók, mellette két kút. Feketére és pirosra festett kerámia edények cserepeire is bukkantak, amelyek áldozati edények lehettek valaha. A templomtól út vezetett a Tirrén tenger partjára, illetve a környező dombok közé. A tengerhez vezető út 5 méter széles volt, vagyis két kocsi elfért egymás mellett. A második 7 méteres szélességével valószínűleg felvonulásokhoz szolgált. Ezen a helyen ugyanis évente egyszer találkoztak a vallási és politikai vezetők, a 12 etruszk kisállam vezetői a mai Toszkána, Umbria és Latium területéről.
 
A régészek abban bíznak, hogy előbb-utóbb találnak olyan feliratot is, amely névvel igazolja, hogy a hely az etruszkok legszentebb szentélye volt.
 
Az etruszkok i. e. 800 és 100 között Itália nagy részét uralták, igen gazdag kultúrával, élénk kereskedelmet folytattak, és a legújabb kutatások azt mutatták ki, hogy valószínűleg a mai Törökország területéről érkeztek. 
HVG

HVG-előfizetés digitálisan is!

Rendelje meg a HVG hetilapot papíron vagy digitálisan, és olvasson minket bárhol, bármikor!

MTI Tech

Az etruszkok rokonai lehetünk egy olasz professzor szerint

A közelmúltban nagy visszhangot kapott dr. Mario Alinei olasz nyelvészprofesszor elmélete, miszerint az időszámításunk előtti harmadik évezredben élt etruszk nép nem tűnt el a történelem színpadáról, leszármazottaik a Kárpát-medencében, a mai Magyarország területén élnek és az etruszk nyelv kései változatát beszélik.