A csaknem három méter magas bronzszobor egy navajo katonát ábrázol bevetés közben, amint üzenetet küld a rádióján. Az amerikai nemzet és Arizona történetének kiemelkedő személyiségei előtt tisztelgő emlékművek között állították fel a Wesley Bolin Memorial Plazán.
"Sokáig másodosztályú polgárként kezeltek minket, most pedig hősként ünnepelnek. A legtöbben soha nem hitték volna, hogy Arizona állam ilyen megtiszteltetésben részesíti a népemet" - mondta Keith Little, a navajo kódbeszélők egyesületének elnöke a szoboravató ünnepségen.
A törzs az Arizona, Utah és Új-Mexikó határvidékén elterülő rezervátumban él. A Pearl Harbor ellen 1941 decemberében intézett japán légitámadás után több ezren jelentkeztek önként a seregbe. A tengerészgyalogságon nagyjából 420 navajót képeztek ki rejtjelező specialistának. A csendes-óceáni fronton vívott összes csatában részt vettek. Az anyanyelvüket használták és a japánok soha nem tudták megfejteni az üzeneteiket.
A kódbeszélők (code talkers) akkor vonultak be végérvényesen a világháborús legendák közé, amikor az egyik legvéresebb ütközet, Ivo Dzsima ostromának első két napja alatt percnyi szünetet sem tartva több mint 800 üzenetet továbbítottak mindössze hatan. Hibátlanul végzett munkájuk kulcsfontosságúnak bizonyult abban, hogy az amerikaiak végül be tudták venni a szigetet.
"Nagy nap ez a mai" - mondta Little a csütörtöki ünnepségen. "Keményen megdolgoztunk érte."
Emlékmű a navajo indián kódbeszélőknek
Emlékművet állítottak a második világháborúban szolgált navajo indián kódbeszélők tiszteletére Phoenixben, Arizona állam fővárosában a nemzeti hősök szoborparkjában.
Trump és Infantino barátsága elég ahhoz, hogy az amerikaiak a dobogóról álmodozzanak? – bemutatjuk a foci-vb D csoportjának csapatait
Kanada két kulcsjátékosát, az Egyesült Államok Donald Trumpot nélkülözi a nyitómeccsén
Dél-Korea fordított és 2–1-re nyert a csehek ellen
Gyors tempóban indult a 2026-os foci-vb A csoportjának második mérkőzése.
Több vezető is távozik az IndaNexttől
Több mint egy órára világszerte leállt a Facebook, a Messenger és az Instagram
Panyi Szabolcs: Felmentették az Információs Hivatal, az Alkotmányvédelmi Hivatal és a Nemzetbiztonsági Szakszolgálat főigazgatóit
Elalvás okozhatta mindkét balesetet az M1-es autópályán
A rendőrség tájékoztatása szerint hét moldáv férfi és egy török sofőr halt meg.
A külügy szerint százával kaphattak magyar állampolgárságot olyan külföldiek, akiknek nem volt magyar kötődésük
Velkey György László szerint a választások előtt többen visszaadták a diplomata-útlevelüket, de ettől még nem menekülnek a felelősség alól.