A brit Természettudományi Akadémia hírlevelében publikált tanulmányukban Simon Hunt és munkatársai tizennégy, Új-Zéland északi szigetén honos, foltos cinegelégykapót vizsgáltak. Ezek a madarak vadon élnek, de nem félnek az embertől, még kézből is esznek. A kísérlet során egy ág két mesterséges odvában helyeztek el különböző mennyiségű kukacot úgy, hogy a madarak lássák. Az odúkat ezután tetővel látták el. Összesen nyolc számkombinációt teszteltek.

Meglepő módon a madarak nagy valószínűséggel a több kukacot tartalmazó rejtekhelyet választották. Amikor az egyikben egy, a másikban két kukac volt, a találati ráta kilencven százalék volt. A kettő a hárommal, három a néggyel illetve a négy a nyolccal szembeni kombinációk esetében még mindig nyolcvan százalékosan a több kukacot rejtő odúra esett a választás. Csak a magasabb számoknál, például hat és nyolc kukacnál választották véletlenszerűen mindkét odút.

Egy másik kísérletben bebizonyították a kutatók, hogy a madarak tényleg számolnak. A madarak szeme láttára rejtették el a kukacokat, de azok egy része eltűnt egy rejtett csapóajtón keresztül. A vártnál tehát kevesebb kukacra bukkantak a cinegelégykapók. Továbbkerestek, és vártak, ha a zsákmány egy része eltűnt. Amikor a kutatók két kukacot mutattak, de csak az egyiket adták oda, négyszer annyi ideig vártak a madarak, ha csak egy kukacot mutattak nekik, és azt meg is ehették. Figyeltek tehát, és számolták a kukacokat.