szerző:
MTI
Tetszett a cikk?

Az emberi anatómia inspirálta a világ első hajlított, elektronikus "szemkameráját", amelyet amerikai kutatók hoztak létre és írnak le a Nature című brit tudományos lap eheti számában.


Az emberi szemmel megegyező méretű és alakú eszközben a szokásos szilíciumalapú érzékelőket helyezték el hajlékony hálóban, és a lencse beilleszthető a torzításmentes digitális és videokamerák új nemzedékébe.

Az áttörést jelentő dizájn a mesterséges elektronikus retina kifejlesztését is segítheti, amellyel egykor a jövőben helyreállítható lehet a látás.

Folynak már a próbák egy másik lehetséges felhasználással, amelyben vékony, hajlítható monitor segítségével az emberi agy által kibocsátott elektromos jeleket észlelnék. "Ez a megközelítés lehetővé teszi, hogy olyan helyekre tehessünk elektronikát, ahová korábban nem" - mondta John Rogers kutatásvezető, az Illinois-i Egyetem munkatársa.

A jelenlegi digitális kamerák már tízmilliónál több pixelből állítanak elő egy képet, de még mindig nem jutottak túl a lapos képmegjelenítés által okozott torzítás problémáján. A hagyományos érzékelők nem hajlíthatók meg a fényérzékeny pixelek károsodása nélkül, mert a félvezetőlapocskák, melyekben elhelyezkednek, merevek és törékenyek.

Rogers kutatócsoportja ezzel szemben pici, hajlékony vezetékekkel kapcsolta össze a pixeleket. Az így kialakult hálót gumimembránhoz illesztették, melyet az emberi szem retinájának megfelelő formára feszítettek ki, majd ezt félgömb alakú üvegházzal fedték, létrehozva a lencse végső formáját.

A kutatást az Egyesült Államok Nemzeti Tudományos Alapítványának mérnöki igazgatósága támogatta.
HVG

HVG-előfizetés digitálisan is!

Rendelje meg a HVG hetilapot papíron vagy digitálisan, és olvasson minket bárhol, bármikor!

hvg.hu Tech

Orvosságot adagol az új, okos kontaktlencse

A szemnyomást mérik és annak mértéktől függően adagolnak gyógyszereket a szervezetbe azok a smart kontaktlencsék, amelyeket az UC Davis biomérnökei fejlesztettek ki, adta hírül a Science Daily.

Bari Máriusz Tech

Kémkedni lehet az emberi szemen keresztül

Kétségkívül sokat segíthetne a látáskárosodásban szenvedőknek a mesterséges szem, illetve annak jelenlegi előfutára, a szembe ültett fényérzékeny chip. A dél-kaliforniai egyetem egy kutatójának kamerás megoldása annyira apró, hogy közvetlenül implantálhatják az emberi szembe.